Keressen minket

Oktatás

A kormány célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A kormány elkötelezett a magyar ifjúsági közösségek összefogásában, építésében, célja a Kárpát-medencei oktatási tér megteremtése – mondta az Emmi stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szombaton Biatorbágyon a város testvértelepüléseinek oktatási konferenciáján.

Sölch Gellért hozzátette: a Határtalanul! program keretében 2010 óta 300 ezer diák látogatott határ menti területekre. Valamennyi magyarországi iskola számára minden évben nyitva áll a csatlakozás lehetősége. Ezáltal minden diák az érettségig eljuthat határ menti településre, találkozhat ottani iskolák diákjaival.

A helyettes államtitkár kiemelte, sikeres a Határtalanul Magyarországon! program is, mellyel határon túli iskolák több ezer diákja érkezik Magyarországra és ismerkedik meg történelmi és földrajzi nevezetességekkel.

“A Kárpát-medencei magyar pedagógusok hivatásában közös a magyar gyermek. A cél, hogy a gyermekek tanítása és nevelés eredményeként a jövőnket is magyar nyelven élhessük a Kárpát-medencében” – mondta Sölch Gellért.

A helyettes államtitkár leszögezte, a kormány elkötelezett a minőségi oktatás biztosítása érdekében. A digitális fejlesztéseknek köszönhetően 2020-ig wifi-hálózatok épültek és épülnek ki az iskolákban. Az intézményekbe 45 ezer notebook, 24 ezer tablet és több ezer projektor is érkezett.

Tarjáni István (Fidesz-KDNP) polgármester köszöntőjében azt hangoztatta, magyarnak lenni a határokon kívül embert próbáló feladat. Ehhez akarnak segítséget nyújtani a partnervárosok intézményeinek közötti kapcsolattartással.

Biatorbágy partnervárosainak pedagógusai negyedik alkalommal találkoznak szeptember végén. A négynapos konferencia szakmai napján, szombaton többek között a Kárpát-medencei óvodakutatásról, az érzelmi intelligenciáról, az olvasás tanításának előkészítéséről és a pedagógusok mentális egészségének megőrzéséről tartottak előadásokat.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Méregtelenítő kúrák - használ vagy inkább árt a testünknek?

    A méregtelenítő kúrák célja a szervezet méregtelenítése a mérgező anyagoktól, népszerűek az egészségük javításában érdekelt emberek körében. De vajon ezek hasznosak vagy inkább károsak?

  • Ha sok az autó az erdőszélen

    A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

  • Baromfihús hiány az Egyesült Államokban

    Az amerikai piacon jelenleg gondot okoz a baromfihús iránti kereslet kielégítése. A csirkehúsos szendvicsek a vártnál jobban fogynak, de a hústermelők nem tudnak lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Címkék

Legtöbbet megtekintett