Keressen minket

Hírek

A Pentagon elismerte, hogy volt UFO-kutatási programja

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A Pentagon szóvivője elismerte szerdán, hogy az amerikai védelmi minisztériumnak éveken keresztül volt egy UFO-kutatási programja. 

Christopher Sherwood a New York Post című lapnak küldött közleményében erősítette meg, hogy az amerikai kormányzatnak valóban volt titkosított UFO-programja vagy ahogyan fogalmazott: “azonosítatlan légi jelenségek” vizsgálatait célzó programja.

A programot 2012-be ugyan lezárták, de a szóvivő szerint a minisztérium változatlanul vizsgálódik, ha “azonosítatlan tárgyakról” vagy “idegen űrjárművekről” érkezik bejelentés.

“A védelmi minisztérium mindig aggodalmasan megvizsgál minden, a környezetünkben észlelt ismeretlen repülőgépet, továbbá beazonosít minden idegen tárgyat, amely fenyegetést jelenthet hazánkra” – fogalmazott közleményében a szóvivő. Hangsúlyozta egyúttal, hogy a tárca a továbbiakban is kivizsgál “azonosítatlan légi járművekről vagy tárgyakról” érkező minden bejelentést. Ennek célja az Egyesült Államok védelme, valamint az Egyesült Államok ellenfeleitől érkező esetleges támadások elhárítása.

A New York Post megszólaltatta Nick Pope angol írót-újságírót, aki korábban az Egyesült Királyság védelmi minisztériumának munkatársa volt, és többször foglalkozott az brit kormányzati UFO-kutatásokkal. Pope szerint a Pentagon közleménye “bombaként ható beismerés”. Emlékeztetett arra, hogy az amerikai minisztérium korábbi közleményei csupán homályosan, kétértelműen fogalmaztak, és azt engedték sejtetni, hogy amit a közvélemény UFO-kutatásként emlegetett, az nem volt más, mint egyszerűen az új típusú repülőgépek, rakéták, drónok miatti aggodalomból eredő kutatás.

John Greenewald Los Angeles-i producer, aki honlapot működtet ufókkal foglalkozó, de már nem titkosított kormányzati dokumentumok nyilvánosságra hozatalára, ugyancsak meglepőnek és példátlanul őszintének minősítette a Pentagon közlését. Ugyanakkor reményét is kifejezte, hogy a minisztérium további részleteket hoz nyilvánosságra a kutatásokról.

A Pentagon UFO-kutató programjáról a nyilvánosság előtt először 2017-ben esett szó, amikor maga a Pentagon hozott nyilvánosságra egy 33 másodperces videót, amelyen az amerikai légierő két vadászgépe egy “beazonosítatlan tárgyat” vett üldözőbe a kaliforniai San Diego partjainál, még 2004-ben. Harry Reid, Nevada akkori demokrata párti szenátora a The New York Times című lapnak elismerte, hogy ő szorgalmazta a Pentagon-program évi 22 millió dolláros kongresszusi támogatásának megszavazását.

Harry Reid a szóvivője révén jelezte: nem kívánja kommentálni a Pentagon közleményét.

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az emberek keresik a szépet

    Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

  • Különösen veszélyes uniós zárlati károsítók

    Az idegenhonos károsítók messzi tájakról érkezhetnek, nincsenek jelen nálunk, de számukra kedvező feltételek esetén meg tudnak telepedni és akár hatalmas károkat is okozhatnak. A hatékony védekezés nem megoldott ellenük, behurcolásukat hatósági intézkedésekkel lehet meggátolni.

  • Tetoválással a sólyomnepperek ellen

    Kétségbeesett kísérlet történik a Szibéria tollas kincseként ismert kerecsensólymok védelme érdekében. A szibériai ornitológusok úttörő kezdeményezése során 12 ritka ragadozó madár csőrére tetoválták a nemzetközi SOS kódot, a lábukra a karmok fölé pedig a 22-es számot.

Címkék

Legtöbbet megtekintett