Keressen minket

Hírek

A szerb kormányfő örül Trócsányi László biztosi jelölésének

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Jó hírnek nevezte Ana Brnabic szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert – Brnabic szerint – olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.

Ana Brnabic a belgrádi Prva Televíziónak azt mondta, Magyarország az unió bővítése mellett kardoskodik, különös tekintettel Szerbia felvételére. Reményének adott hangot, hogy az Európai Parlament is megerősíti Trócsányi László jelölését, és a biztos megkezdheti a munkáját. Amennyiben ez megtörténik, “mindannyian láthatjuk majd, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök barátsága, illetve mindaz, amit Vucic elnök úr a múltban a jó kapcsolatokért tett, kiváló eredményekhez vezetnek” – mondta.

Hozzátette, hogy Magyarország és Szerbia baráti országoknak számítanak, és noha az EU-biztosok nem annak az országnak az érdekeit képviselik, ahonnan származnak, a jó kapcsolatoknak biztosan lesznek kézzel fogható eredményei is.

Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszter is üdvözölte Trócsányi László jelölését. Kiemelte: Magyarország már hosszú ideje hangosan és egyértelműen támogatja az uniós bővítést, és a leghatározottabban támogatja Szerbiát az európai integrációs úton.

Mint mondta: hosszabb ideje szkeptikus kommentárokat lehet hallani az Európai Unió bővítéséről, a magyar jelölt viszont most pozitívabb hangot vihet ebbe a kommunikációba. Véleménye szerint az Európai Bizottság a javasolt összetételében új lendületet adhat a bővítésnek.

Az új EU-biztosok meghallgatásai szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban, s ezen fázisban nem számít szokatlannak egyes jelöltek vagy tárcák elutasítása, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület. Végül pedig az EU-országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.

Forrás: MTI

Vezető kép: Szecsődi Balázs/Miniszterelnöki Sajtóiroda

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Neveljünk emberméretű fát!

    Házikertekben a mai napig leggyakrabban nagyméretű, létrát és mászást igénylő gyümölcsfákkal találkozhatunk. A termés számottevő része emiatt sokszor a fák tetején romlik meg, vagy válik a madarak martalékává. A gyümölcsültetvényekben azonban már jó ideje kisebb, emberléptékű fák kialakítására törekednek, amelyeken hatékonyabban végezhetők el az ápolási munkák és a betakarítás.

  • Kiből lesz állatkínzó?

    Az állatbántalmazók profilját igyekeztek megrajzolni az Állatorvostudományi Egyetem szakmai napján. A program az Állatkínzás és az emberekkel szemberni erőszak összefüggései című egyetemi képzés folytatása. Az előadók többsége elsősorban jogi, bűnügyi szempontból közelített a témához, de szó volt a korai felismerés és a rehabilitáció lehetőségéről és arról, mit tehetünk az agresszív gyerekekkel.

  • A termés negyedét kidobták a drótféreg miatt, ezt nem engedik meg maguknak még egyszer

    Kétmillió euró közpénzzel támogatja Ausztria a kutatásokat, hogy ne fordulhasson elő még egyszer olyan mértékű drótféregkártétel a burgonyatermesztésben, mint 2018-ban – számolt be róla az AIZ agrárhír-ügynökség.

Címkék

Legtöbbet megtekintett