Keressen minket

a40

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Újabb 188 ember, köztük 100 volt katona és 88 civil ellen adott ki elfogatóparancsot az ankarai főügyészség pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az NTV török hírtelevízió.

Újabb 188 ember, köztük 100 volt katona és 88 civil ellen adott ki elfogatóparancsot az ankarai főügyészség pénteken Törökország-szerte azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelőssé tett gülenista hálózattal – jelentette az NTV török hírtelevízió.


Fotó: Canva

Az egykori katonák a légierő korábbi tagjai, van köztük négy hadnagy és 96 altiszt. Az érintett civilek állítólag a gülenista mozgalom légierőbe beépülő tagjainak úgynevezett /”tanítómestereiként/” tevékenykedtek. Közülük 13-an jelenleg is az állami szférában dolgoznak. Az ügyészség szerint a gyanúsítottak rendszeresen kommunikáltak egymással telefonon keresztül.
A pénteki rendőrségi művelet központja Ankara, de a fellépés még további 24 tartományra kiterjed. A beszámoló szerint 86 gyanúsítottat, köztük 60 egykori katonát már előállítottak a hatóságok.

A török vezetés az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát teszi felelőssé a 2016-os hatalomátvételi incidensért. A hivatalos álláspont szerint a terrorszervezetnek nyilvánított mozgalom tagjai céltudatosan, hosszú évek alatt szivárogtak be az állami szférába, így a haderőbe is.

Süleyman Soylu török belügyminiszter csütörtöki beszámolója szerint Törökországban a puccskísérlet óta eltelt 28 hónap alatt 217 971 embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy közük lehet a Gülen-hálózathoz és azon keresztül az összeesküvéshez. Közülük 16 684-et már elítéltek, 14 758-an pedig még továbbra is előzetes letartóztatásban ülnek.
A rendszeres tisztogatások nem közvetlenül csak a katonai puccskísérlet résztvevőit sújtják, hanem a hálózat feltételezett tagjait és támogatóit is. Az Európai Unió számos vezető politikusa úgy véli, hogy a hatalomátvételi kísérletre adott török válasz túlzó, és az ország egyre inkább távolodik az európai értékektől.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Együttműködés az állatorvosképzésben

    Lázár János, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság állami feladatainak ellátását felügyelő kormánybiztos és Prof. Dr. Sótonyi Péter, az Állatorvostudományi Egyetem rektora együttműködési megállapodást írt alá, amelynek keretében harmadéves állatorvostan-hallgatók hetesi szolgálaton vesznek részt Mezőhegyesen.

  • Kertészetekben nélkülözhetetlen: a tőzeg kitermelése és felhasználása fenntarthatóan

    A legtöbb cserepes növény közegének fő alkotóeleme a tőzeg. Kitermelésének környezeti hatása az alkalmazott gyakorlattól függ.

  • Bayer innovációk

    Mezőgazdász körökben aligha kell bemutatni a Bayer portfólióját. A Dekalb hibridek kiváló aszálytűrésükkel, gyors vízleadó képességükkel és kiemelkedő terméspotenciálukkal váltak népszerűvé. A Bayer növényvédelmi megoldásokat, az innovatív növényvédő szerek, a kiváló hatékonyság és ezáltal termésbiztonság jellemzi.

Címkék

Legtöbbet megtekintett