Keressen minket

Hírek

Áder: felbecsülhetetlen a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogása

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos, farmakológus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia és a Szent István Tudományos Akadémia tagja, kuratóriumi elnök köszöntőt mond 2019. május 3-án a Sándor-palotában Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita jelenlétében, amikor az államfő fogadja a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett budapesti konferencia résztvevőit. MTI/Szigetváry Zsolt

Áder János köztársasági elnök felbecsülhetetlennek nevezte a Magyarország ügyét szívügyüknek tekintők összefogását pénteken a Sándor-palotában, ahol a Magyarország Barátai Alapítvány által szervezett konferencia résztvevőit fogadta.

Az államfő köszöntőjében úgy fogalmazott, a konferencia vendégei hazájukban is mindig Magyarországot képviselik, és eközben pontosabb, hitelesebb képet mutatnak Magyarországról a világnak, mint bármilyen kampány vagy újsághír.

Áder János felelevenítette az 1848-49-es forradalom és szabadságharc egyik fontos katonai vezetőjének, Répásy Mihálynak az emlékét, akit harci sikerei ellenére az utánpótlás biztosítására rendeltek ki. Répásy Mihály sorsa tanulságos példa arra, hogy háborúban, de békében is mit ér a szervezőmunka, amely ritkán látványos, de annál hasznosabb, nélkülözhetetlenebb – mondta a köztársasági elnök.

Kiemelte, ehhez hasonlóan “Magyarország Barátai” is valamennyien megmutatják, mekkora szellemi és gazdasági erőforrás “egy megfelelő ember a megfelelő helyen”. A személyes jelenléten keresztül sugárzott hitelesség, s az ennek révén elért bizalom ugyanis pótolhatatlan – tette hozzá Áder János.

Vizi E. Szilveszter, a Magyarország Barátai Alapítvány elnöke beszédében köszönetet mondott az államfőnek, amiért immár hatodik alkalommal látja vendégül hivatalában szervezetük tagjait.

Hangsúlyozta továbbá, a Magyarország Barátai Alapítvány igazi közösségé formálódott, amely összefogja a világ különböző pontjain élő magyarokat is.

Vizi E. Szilveszter különösen fontos értéknek nevezte a Magyarországhoz tartozást. “Nem elég tehetségesnek lenni, magyarnak is kell lenned” – idézte a köztársasági elnökhöz hasonlóan a világhírű magyar származású fotóriportert, Robert Capát.

 

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Egy ágyban az ellenséggel - Miért háziasítottuk a farkast?

    Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

  • Földimogyoró – hazai nemesítésből

    A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

  • Futrinka Fánival Rákóczi erdejében

    A Dabas közeli Mántelki erdőtömbben húzódik a Rákóczi erdeje tanösvény. A piros körrel jelölt útvonal autóval először közúton, majd földúton közelíthető meg; a Mántelki erdészház és pihenőnél kezdődik és 7 kilométeren keresztül bemutatja az erdő élővilágát, az erdészek munkáját.

Címkék

Legtöbbet megtekintett