Keressen minket

Hírek

Áder János: Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Áder János köztársasági elnök (j) és Arnold Schwarzenegger színész, politikus, Kalifornia állam korábbi kormányzója, az R20 klímavédelmi szervezet vezetője az R20 klímavédelmi csúcstalálkozó keretében tartott találkozójukon Bécsben 2019. május 28-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben – mondta Áder János köztársasági elnök kedden Bécsben, az R20 Austrian World Summit elnevezésű klímakonferencián, amelyen 30 országból 150 előadó vesz részt. 

A Hofburgban rendezett tanácskozáson megszólalók a valódi tettek fontosságát hangsúlyozták. “Gyors cselekvésre van szükség” – emelte ki többek között az R20 klímavédelmi szervezet vezetője, Arnold Schwarzenegger korábbi kaliforniai kormányzó.

Áder János arról beszélt, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el a klímaváltozás elleni küzdelemben. Az államfő a sikerek között említette, hogy hazánk azon 21 ország közé tartozik a világban, ahol 1990 óta úgy nőtt a bruttó hazai termék (GDP) 50 százalékkal, hogy közben a szén-dioxid-kibocsátás 32 százalékkal, az energiafelhasználás 15 százalékkal, az üvegházhatású gázok kibocsátása pedig 35 százalékkal csökkent. Ma Magyarországon az egy főre eső szén-dioxid-kibocsátás 40 százalékkal alacsonyabb, mint a klíma- és a környezetvédelem élharcosának tekintett Németországban.

Az érdemek között említette az államfő azt is, hogy Budapest és 23 magyar város is csatlakozott az Under 2 elnevezésű mozgalomhoz, amelyet Kalifornia kormányzója, Jerry Brown indított el; ők azt vállalták, hogy 1990-hez képest 2050-re legalább 80 százalékkal csökkentik szén-dioxid-kibocsátásukat.

A jövőről szólva Áder János felhívta a figyelmet arra, hogy “ha 2030-ig megvalósítjuk azokat a beruházásokat, amelyekről korábban már döntöttünk, akkor 11 év múlva a magyarországi áramtermelés legalább 90 százaléka szén-dioxid-mentes lesz”.

Az államfő a távlati terveket is ismertette; eszerint 2050-re Magyarország üveghatású gázkibocsátása csak annyi lesz, mint amennyit a magyarországi vegetáció fel tud venni, illetve semlegesíteni tud – ha Magyarország az eddigi lendülettel folytatja a klímaváltozás elleni küzdelmet.

Emlékeztetett arra is: Magyarország a trianoni békeszerződéssel elveszítette erdeinek 84 százalékát; az elmúlt évszázad folyamatos erdőtelepítéseinek következtében azonban ma a magyarországi erdőterület nagysága kétszer akkora, mint száz évvel ezelőtt volt. A cél pedig az, hogy a következő években további erdőtelepítéseket hajtsunk végre, és 2050-ig még 30 százalékkal növeljük erdőterületeink nagyságát.

Áder János végezetül Gábor Dénes magyar származású Nobel-díjas tudós szavait ajánlotta a résztvevők figyelmébe: “Eddig az ember magával a természettel küzdött; mostantól a saját természetével kell megküzdenie”.

Az R20 bécsi találkozóján felszólalt António Guterres, az ENSZ-főtitkára. Világossá tette, hogy nincs vesztegetni való idő, éppen ezért azt várja a politikusoktól, hogy szeptemberben a New Yorkban megrendezendő klímakonferenciára hangzatos beszédek helyett konkrét tervekkel érkezzenek majd. Alexander Van der Bellen osztrák államfő szerint eddig túl keveset tettünk az éghajlatváltozás megakadályozására, az idő pedig sürget, hiszen már a változás következményeivel is számolnunk kell. Greta Thunberg svéd aktivista pedig azt szorgalmazta, hogy a politikusok világosítsák fel az embereket a klímaváltozás következményeiről.

Az R20 célja ösztönözni és bemutatni az olyan regionális, alulról jövő kezdeményezéseket, amelyek gyakorlati megoldásokat mutatnak fel a környezetvédelmi problémákra.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Talaj- és növényanalízis a Kamaránál

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara köztestületként többféle szolgáltatással járul hozzá, hogy tagjai minél gyorsabban és költséghatékonyabban tudják teljesíteni jogszabályi kötelezettségeiket, pályázati vállalásaikat. Emellett a tudatos gazdálkodást is segíti azzal, hogy 2019-től talaj-, a tavalyi évtől pedig növényminták elemzését is elvégzi.

  • Már lehet spárga- és gyógynövény-ültetvény telepítésre pályázni

    A Nébih szakemberei összegyűjtötték az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatásra megjelent Széchenyi 2020 pályázat benyújtásához a spárga- és gyógynövény szaporítóanyagokról és igazolásokról szóló legfontosabb tudnivalókat, a teljesség igénye nélkül.

  • Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

    Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az Egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett