Keressen minket

Az amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint sikeres volt a Trump-Kim csúcstalálkozó

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Sikeres volt Donald Trump amerikai elnök és Kim Dzsong Un észak-koreai vezető hanoi csúcstalálkozója – jelentette ki John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

Bolton szerint az amerikai elnök “megvédte az amerikai érdekeket”, ezért “a siker megkérdőjelezhetetlen”.

“Ha nem lehet jó megállapodást kötni, márpedig az elnök a lehető legjobb ajánlatot tette erre, akkor a megállapodás hiánya jobb, mint a rossz megegyezés” – hangsúlyozta.

A nemzetbiztonsági tanácsadó vasárnap három televíziós interjúban is a hanoi csúcstalálkozó jelentőségét bizonygatta. A CNN hírtelevízió mellett megszólalt a CBS és a Fox televízióban is.

A CBS televízió Szemben a nemzettel című, szokásos heti politikai vitaműsorában Bolton közölte: a Trump-kormányzat álláspontja szerint “nincs határideje” az észak-koreai atomfegyver-mentesítésnek. “Szerintem az elnök változatlanul optimista, hogy ez megtörténhet” – mondta. Mindazonáltal elismerte, hogy Phenjan nem kötelezte el magát atomfegyver-programja felszámolása mellett. “Kim Dzson Un maga mondta nekem a legutóbbi találkozónkon, hogy több szakaszra lesz szükség, mire megállapodásra jutunk” – fogalmazott Bolton.

A Fox televízióban lényegében ugyanezt ismételte meg. Elutasította azt az értékelést, miszerint a tárgyalások megszakadása kudarc lett volna, hangsúlyozva, hogy nem szabad “rossz megállapodást” kötni. “Az elnök a szingapúri csúcstalálkozón nyitva hagyta a kaput Észak-Korea számára, de ők nem léptek be rajta” – utalt Bolton a tavaly júniusban Szingapúrban tartott első csúcstalálkozóra. Majd hozzáfűzte: Trump “nyitva hagyta ezt a kaput Hanoiban is”, és hajlandó nyitva tartani a következő tárgyalásokig.

Forrás: MTI

Fotó/Illusztráció: Canva

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Ugrásszerűen nőtt a növényi eredetű élelmiszerek eladása

    Egy friss felmérés szerint január első hetében 50 százalékkal több növényi eredetű élelmiszert vásároltak a fogyasztók az Egyesült Királyságban, mint a tavalyi esztendő ugyanezen időszakában. A növekedés hátterében két fő ok áll. Lássuk, mik ezek.

  • Sokat tesznek érte, hogy eltűnjön a szemét az erdőkből

    Az állami erdőgazdaságok tavaly ősszel 1100 köbméter illegálisan lerakott hulladékot gyűjtöttek össze az általuk kezelt erdőterületen a Tisztítsuk meg az országot! program keretében. A munka azonban korántsem ért véget a somogyi erdőkben sem. A megelőzésre is nagyobb hangsúlyt helyeznek, és ettől az évtől szigorúbban büntethetők lesznek a jogsértők.

  • "Gyűrött rózsával" influenza ellen - Cistus incanus

    Az influenza, és a felsőlégúti megbetegedések ellen ismét szolgálatra jelentkezik egy régi szövetségesünk a Cistus incanus. Mivel a hétköznapi kórokozók ellen éppoly sikeresen veszi fel az harcot, mint a komplikáltabb esetekkel szemben, ezért a közelmúltban szintén hozzá fordultak a kutatók a jelenlegi járványhelyzetre megoldást keresve.

Címkék

Legtöbbet megtekintett