Keressen minket

Hírek

Az amerikai szenátus határozatban bírálja a tervezett amerikai csapatkivonást Szíriából és Afganisztánból

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Az amerikai szenátus csütörtök este nagy többséggel elfogadott határozatban bírálja Donald Trump elnök döntését a szíriai és az afganisztáni csapatkivonásról.

Az amerikai szenátus csütörtök este nagy többséggel elfogadott határozatban bírálja Donald Trump elnök döntését a szíriai és az afganisztáni csapatkivonásról.

A határozatnak nincs jogi következménye, csak – ahogyan a szövege is fogalmaz – /”kifejezi a szenátus érzéseit/”. Ugyanakkor csatolják majd egy szélesebb körű, a Közel-Keletről szóló törvényjavaslathoz.

A 68:23 arányban elfogadott határozatot republikánus és demokrata párti politikusok egyaránt megszavazták. /”Ez nem párthoz kötődő indítvány, csak egy lehetőség a szenátoroknak, hogy kinyilvánítsák, mit gondolnak arról, mit kellene csinálnia országunknak Szíriában és Afganisztánban/” – fogalmazott a szenátus republikánus frakciójának vezetője és a határozattervezet előterjesztője, Mitch McConnell a szavazás előtt. A kentuckyi szenátor kiemelte: az Iszlám Állam nevű terrorszervezetet még nem sikerült legyőzni.

A határozat szerint az Egyesült Államok jelenleg a Szíriában és Afganisztánban lévő terrorista csoportok fenyegetésével néz szembe, ezért – mint olvasható a szövegben -/”az Egyesült Államok elsietett kivonulása veszélyeztetheti a nehezen elért eredményeket és a nemzetbiztonságot egyaránt/”.

A határozatot csupán három republikánus szenátor nem szavazta meg, és megosztotta a demokrata párti politikusok táborát is. Nemmel szavazott például három elnökjelölt-aspiráns is: a kaliforniai Kamala Harris, a massachusettsi Elizabeth Warren és a New York állambeli Kirsten Gillibrand.

Donald Trump elnök decemberben váratlanul jelentette be, hogy kivonja az amerikai katonákat Szíriából. Később a fokozatos afganisztáni csapatkivonást is bejelentette. Döntése mindkét párt politikusai között meghökkenést és elutasítást váltott ki. Részben ennek köszönhetően nyújtotta be lemondását Jim Mattis védelmi miniszter, majd Brett McGurk elnöki különmegbízott is, aki az Iszlám Állam elleni globális koalícióban képviselte az Egyesült Államokat.

Forrás: MTI

Fotó: Illusztráció/ Canva

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Fejlődés, fejlesztés, befektetés

    Számos fogalom átértékelődött az életünkben lassan több mint egy éve jelen lévő koronavírus-­járvány következtében. Az eddig természetesnek tűnő dolgok bizonytalanná váltak, sok minden át- és felértékelődött. Kiderült, mi nélkül lehet, és mi az, ami nélkül nem tudunk élni. Ilyen utóbbi az élelmiszer-ellátás, és az ahhoz kapcsolódó termelés biztonsága.

  • A fenntarthatóság mellett kötelezte el magát a New Holland

    Az idén 126 éves mezőgazdasági gépgyártó cég idén erősíteni kívánja piaci pozícióit, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szán a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek - hangzott el a márka első európai online sajtótájékoztatóján.

  • Növénytáplálás földön égen

    Az elmúlt évtizedekben a világ mezőgazdasága nagyot fejlődött. Elég csak a korszerű gépekre vagy az innovatív fajtákra, hibridekre gondolni. Ugyanakkor mintha kicsit megfeledkeztünk volna legfontosabb termelő eszközünkről, a talajról.

Címkék

Legtöbbet megtekintett