Keressen minket

Hírek

Az RMDSZ folytatná az együttműködést a Magyar Polgári Párttal

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára továbbra is az együttműködés a járható út a Magyar Polgári Párttal (MPP), hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára továbbra is az együttműködés a járható út a Magyar Polgári Párttal (MPP), hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.


Kelemen Hunor Fotó: Wikipédia

A politikus csütörtökön Gyergyószentmiklóson találkozott Mezei Jánossal, az MPP november végén megválasztott új elnökével. Kelemen úgy vélte, ha közösen találnak válaszokat, akkor azok mindig jobbak lesznek. Természetesnek nevezte, hogy az MPP tisztújítása után a frissen megválasztott elnökkel egy asztalhoz ülnek, és a tervekről beszélnek.
Kelemen Hunor szerint helyesen jártak el akkor, amikor 2014-ben az RMDSZ és az MPP megállapodást kötött egymással, majd 2016-ban megújították. Leszögezte: olyan partnert látnak az MPP-ben, amellyel együtt lehet tervezni a következő időszakban is.

/”Akár gazdaságról, közösségi jogokról, autonómiáról van szó, ugyanazt a nyelvet beszéljük az MPP-vel/” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke kitért Mezei Jánosnak az MPP november végi kongresszusán mondott beszédére, amelyben kijelentette: /”nemcsak díszlet, nemcsak dísz, hanem valóban sarkantyú leszünk a nagyobb politikai szervezetek oldalán, és ígérem, hogy vágtára késztetjük a
poroszkálást/”. Az RMDSZ elnöke elmondta: amikor az MPP-ből sarkantyút kovácsol annak elnöke, akkor azt is elismeri, hogy van olyan ló, amellyel haladni lehet. /”A sarkantyúhoz ló is kell, a szövetség pedig szívesen vállalja ezt a szerepet/” – mondta Kelemen Hunor.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Új lendületet kap a magyar agrárium

    Megjelent a Magyar Közlönyben a családi gazdaságokról szóló 2020. évi CXXIII. törvény. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által kezdeményezett jogszabály révén 2021 januárjától kedvezőbb működési és adózási környezetben folytathatják tevékenységüket az őstermelők, a családi gazdaságok és az agrárvállalkozások.

  • Az élelmiszeripar fejlesztése prioritás lesz

    Sikeresnek értékelte a Gazdaságvédelmi akcióterv programjait éves meghallgatásán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságában, egyúttal a következő időszak kiemelt, fejlesztendő területei közé sorolta az élelmiszeripart.

  • Támogatások és pályázatok: Kistermelőknek szóló átalánytámogatás

    Már zajlik a mezőgazdasági kistermelői támogatási program kérelmezési szakasza, valamint ültetvénytelepítési pályázat is várható a közeljövőben. A konstrukciók komoly segítséget jelenthetnek az érintetteknek, ráadásul még néhány napig a szőlő szerkezetátalakítási program is nyitott.

Címkék

Legtöbbet megtekintett