Keressen minket

Hírek

Bártfai-Mager Andrea: A vasút kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdaság növekedésében

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Egy hallgató szalagot köt az iskola zászlójára a Baross Gábor Oktatási Központ végzőseinek tisztavató ünnepségén a 69. Vasutasnap budapesti központi rendezvényén a Magyar Vasúttörténeti Parkban 2019. július 12-én. Fotó: MTI/Bruzák Noémi

A vasút kulcsfontosságú szerepet játszik a gazdaság növekedésében – mondta  Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken Budapesten, a 69. Vasutasnap központi ünnepségén a Vasúttörténeti Parkban.

Szólt arról, hogy a kormány 2010-ben szétzilált, jelentős adóssággal terhelt vasutat örökölt, ezt követően 2014-2015-re áttekinthetővé tették a MÁV szerkezetét. A vasúttársaság több mint 300 milliárd forint adósságát az idén az év közepére kevesebb mint 33 milliárd forintra csökkentették.

Bártfai-Mager Andrea kiemelte, a MÁV-csoport a legnagyobb állami foglalkoztató, ezért jelentős eredmény, hogy a cég bérpiaci helyzete a hároméves megállapodás eredményeként stabilizálódott. A 2017-ben megkezdett bérfelzárkóztatási program 37 ezer vasutast és családját érinti. A bérmegállapodás alapján összesen átlagosan 30 százalékos béremelésben részesültek a vasutasok. Ismertetése szerint 2017-ben 13, 2018-ban 12 és 2019-ben 5 százalékos bérfejlesztés történt a MÁV-nál.

A tárca nélküli miniszter szólt arról, hogy az utóbbi években a uniós támogatással végrehajtott fejlesztések révén jelentősen javult a fővonali vasúti pályák állapota. Emlékeztetett arra, hogy a MÁV-Start 40 darab emeletes villamos motorvonat beszerzésére kötött keretszerződést, a járművek a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalakon fognak majd közlekedni.

Bártfai-Mager Andrea beszámolt arról, hogy a MÁV elkészítette a vállalatcsoport egységes stratégiáját. Ebben fenntartható, versenyképes személyszállítási vasúti szolgáltatás nyújtása a cél.

Az ünnepségen Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a vasút megújulásának fontosságáról, a versenyképes vasút kialakításáról beszélt.

Az elnök-vezérigazgató az ünnepségen bejelentette, hogy a MÁV-csoportnál további bérfejlesztést hajtanak végre az idén, amelynek fedezete a munkáltatói közterhek évközi csökkentése. Megállapodtak a szakszervezetekkel arról, hogy meghatározott munkakörökben béremelésben részesül a dolgozók mintegy kétharmada, 24 ezer ember. Az intézkedés átlagosan 5 ezer és 20 ezer forint közötti béremelést jelent, a megemelt fizetés először a szeptemberi bérfizetési jegyzéken jelenik meg – mondta el.

Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára ünnepi beszédében kiemelte, hogy a hazai helyközi vasúti személyszállításban tavaly 150 millió utas összesen 7,77 milliárd utaskilométert tett meg. A HÉV járatait mintegy 73,3 millió utas vette igénybe tavaly.

A vasút részesedése a helyközi személyszállításban az elmúlt évben a korábbi 22,9 százalékról 23,6 százalékra nőtt. Az országos pályahálózat-működtetők adatszolgáltatása alapján a vasúti szolgáltatások vonatai összesen több mint 100 millió kilométert tettek meg a hazai vasúthálózaton tavaly – ismertette az ITM államtitkára.

A központi ünnepségen bemutatták a vasutasnapra elkészült  huszadik IC+ kocsit. Augusztustól hetven belföldi forgalmi IC+ kocsi gyártását kezdi meg a MÁV-Start – hangzott el a rendezvényen.

A vasúttársaság tájékoztatása szerint a hétfő óta tartó vasutashéten a MÁV-nál mintegy 500 kitüntetést adtak át.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

    Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

  • Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

    A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

  • Halottak napjára készülve - A sírok növényei

    Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett