Keressen minket

Hírek

Befejeződött a zalaegerszegi kórház felújítása

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A napokban befejeződött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai és pulmonológiai osztályát is befogadó épületének éveken át félbemaradt felújítása, a betegek várhatóan márciustól vehetik birtokba a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházást.

A napokban befejeződött a Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai és pulmonológiai osztályát is befogadó épületének éveken át félbemaradt felújítása, a betegek várhatóan márciustól vehetik birtokba a mintegy 2,3 milliárd forintos beruházást.


Fotó: A Zala Megyei Szent Rafael Kórház kardiológiai és pulmonológiai osztályát is befogadó épület (jobbra) a sajtóbejárás napján Zalaegerszegen 2019. február 1-jén. Az épület 2,3 milliárd forintos fejlesztés keretében újult meg, a betegek várhatóan márciustól vehetik birtokba. MTI/Varga György

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz) a helyszínen tartott sajtóbejáráson elmondta: a néhány éve mintegy 4 milliárd forintból megépített új D épület után az építtető és az akkori kivitelező közötti vitás kérdések miatt félbemaradt az F épület megkezdett rekonstrukciója. Az újabb közbeszerzési kiírás nyerteseként tavaly nyáron a ZÁÉV Zrt. lett a generálkivitelező, amely határidőre, január végére befejezte az épület teljes körű felújítását.

A képviselő felidézte, hogy az utóbbi négy évben – az MRI berendezés cseréjével és két félmilliárdos műszerbeszerzési pályázattal együtt – összesen mintegy 9 milliárd forint beruházás valósulhatott meg a zalaegerszegi egészségügyi intézményben. A mostani felújításnak köszönhetően – a bútorok és műszerek beszerzése után – várhatóan márciusban vehetik birtokba a betegek a megújult épületet, a hivatalos átadását pedig áprilisra tervezik.

Halász Gabriella, a kórház főigazgatója elmondta: a korszerűsített szárnyban kap helyet a kardiológiai rehabilitáció, az onkológiai osztály, illetve ide költözik a pózvai külső kórházból a pulmonológia is. Ezzel minden olyan részleg az intézmény központi telephelyén működik, amelynek nagy a diagnosztikai vagy műtéti igénye.

Peresztegi Imre, a ZÁÉV Zrt. vezérigazgatója elmondta: az összesen 2,3 milliárdos korszerűsítésből bruttó 1,1 milliárd forint volt a cég által elvégzett építészeti és műszaki beruházás összege. Az MTI kérdésére azt is közölte: az alig 6 hónapja átvett munkaterület nagyjából 40 százalékos készültségen állt, ezt kellett a január végi határidőre teljesen befejezniük, ehhez többségében helyi, zalai alvállalkozókat vontak még be.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Így fakasztanak vizet a levegőből Etiópiában: egy fügefa féle adta az ötletet

    Tiszta ivóvíz a levegő tavaiból… A tiszta víz hiányának problémája világszerte több mint egy milliárd embert érint. De vizet nem csak a földből nyerhetünk, a légkör mindenhol adott és tartalmazza a víz elképzelhető legtisztább formáját. Ebből kifolyólag lehetővé válik, hogy egy ügyes szerkezettel ivóvízhez jussunk még a legaszályosabb, legszárazabb helyeken is.

  • Bronzérmet hozott az áltejcsokoládé a szegedi egyetemistának

    Kókuszos-rizses, mandulás és kesudiós „tejpor” volt az alapanyaga annak a csokoládénak, amelyet Csatári Enikő, a SZTE hallgatója készített a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Harmadik lett. Tejcsokoládénak csak azért nem nevezhetjük, mert nem állati eredetű tejszármazék van benne.

  • Nemzetiségek találkoztak a szarvasi aratónapon

    Szarvas-Ezüstszőlőben megrendezték a XXIV. Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok és Aratónapot. A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem gyűjtésének, a Kárpát-medencei nemzetiségek találkozójának és a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége éves közgyűlésének is otthont adott a rendezvény.

Címkék

Legtöbbet megtekintett