Keressen minket

Hírek

Benkő: Magyarországnak ma is szüksége van erős honvédségre

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Díszlövés ágyúval a budavári esztergomi rondellán a Honvéd emlékműnél rendezett koszorúzási ünnepségen a honvédelem napján, 2019. május 21-én. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Magyarországnak ma is szüksége van erős, modern, korszerű, ütőképes Magyar Honvédségre – jelentette ki a honvédelmi miniszter kedden, Budapesten, a budai Várban, a honvédelem napján tartott megemlékezésen.

Benkő Tibor emlékeztetett, 170 éve ezen a napon vívták a magyar hadtörténelem egyik legkiemelkedőbb csatáját, amely során visszafoglalták az ősi főváros, Buda várát. Ez egy olyan csata volt, amelyre büszkék lehetünk – mondta a miniszter. Legyünk büszkék elődeinkre, kövessük példájukat, ahogy az évszázadok során példát mutattak bátorságból, hősiességből, helytállásból – fogalmazott.

A miniszter beszédében szólt arról is, hogy a honvédség megújul, s ebben a kormány és a társadalom támogatását is élvezi. Utóbbit igazolja a miniszter szerint, hogy a múlt hétvégén Budaörsön tartott haditechnikai bemutatón a sokan nagy érdeklődéssel fordultak a magyar katonák és a honvédség felé.

Benkő Tibor azt mondta, rendkívül fontos, hogy a honvédség valóban megújuljon mind katonai képességeit, mind a katonák gondolkodását illetően, hogy “méltók legyünk hazánk, nemzetünk szolgálatára”.

Kiemelte: a megújulás ékes példáját mutatja a honvédelmi és haderőfejlesztési program, amely nemcsak a modern haditechnikáról szól, hanem a katonáról is, továbbá a honvédség és a társadalom baráti kapcsolatáról, az együttműködésről, a hazafias honvédelmi nevelésről.

A miniszter a katonáknak üzenve azt mondta: legyenek bátrak, hazájuk, nemzetük iránt elkötelezettek, és tartsák szem előtt mindazt, amit katonai esküjükben megfogadtak.

A budai Várban, a Dísz téren tartott megemlékezés végén koszorúkat helyeztek el a Honvéd emlékműnél.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Méregtelenítő kúrák - használ vagy inkább árt a testünknek?

    A méregtelenítő kúrák célja a szervezet méregtelenítése a mérgező anyagoktól, népszerűek az egészségük javításában érdekelt emberek körében. De vajon ezek hasznosak vagy inkább károsak?

  • Ha sok az autó az erdőszélen

    A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

  • Baromfihús hiány az Egyesült Államokban

    Az amerikai piacon jelenleg gondot okoz a baromfihús iránti kereslet kielégítése. A csirkehúsos szendvicsek a vártnál jobban fogynak, de a hústermelők nem tudnak lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Címkék

Legtöbbet megtekintett