Keressen minket

Hírek

Bocskai-díjjal tüntette ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Dávid László rektor (b) átadja Balog Zoltán miniszterelnöki biztosnak, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnökének a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen a nagyszalontai magyarság érdekvédelmi szövetsége által alapított Bocskai-díjat, az egyetem kolozsvári karán 2019. május 24-én. Az asztalnál Tonk Sándor kari dékán (j2) és Kató Béla erdélyi református püspök (j). Fotó: MTI/Biró István

Bocskai-díjjal tüntette ki Balog Zoltán miniszterelnöki biztost, a Polgári Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának elnökét pénteken Kolozsváron a magyar állam által fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE).

A kitüntetést a kolozsvári kar Mátyás királyról elnevezett aulájában adták át az egyetem szenátusának a rendkívüli ülése alkalmával.

Balog Zoltán Bocskai István fejedelmet és a Bibliát idézve jelentette ki meggyőződését, hogy harcolni és építeni kell. Úgy vélte: a szellemi harcot a magyar nemzet egysége és részekre szakítottsága kell, hogy meghatározza.

Büszkeséggel említette a minisztersége idején kialakított Kárpát-medencei felsőoktatási teret, amelyet tudatosan úgy építettek ki, hogy az egyetemek ne a budapesti központhoz, hanem egymáshoz kapcsolódjanak.

Az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla erdélyi református püspök köszöntésében a miniszter latin szó eredeti jelentését említve elmondta: Balog Zoltán az egyedüli, aki kormánytagsága előtt is miniszter volt, és az után is az maradt. Mint elmagyarázta: egykor a lelkészeket illették a szolga jelentésű miniszter szóval, és Balog Zoltán mindig is szolgált.

Dávid László rektor méltatásában megemlítette: Balog Zoltántól tanulta, hogy nemcsak a megoldandó feladatokat kell látni, hanem azokat a fiatalokat is, akikért az egyetem létezik. Hozzátette: a kis országoknak felelősen kell gazdálkodniuk emberi erőforrásaikkal, és ez fokozottan igaz a kisebbségben élő erdélyi magyarságra. Azt is megemlítette, hogy az egyetemi tanárok szívük szerint csak az elittel foglalkoznának, de a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek az is feladata, hogy ne hagyja elveszni a fiatalokat.

A díjátadást megelőzően Balog Zoltán a Magyar politikai enciklopédia könyvbemutatóján vett részt a kolozsvári egyetemen az enciklopédia több szerzőjével és szerkesztőjével együtt.

Tonk Márton, az egyetem szenátusának elnöke elmondta: a Bocskai-díjat azoknak a személyiségeknek adják, akik munkájuk során sokat tettek az erdélyi magyar egyetemi oktatásért.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Egy ágyban az ellenséggel - Miért háziasítottuk a farkast?

    Abból a perspektívából nézve, hogy az ember miért éppen olyan állatot háziasított először, ami drága, nehezen hozzáférhető húst eszik, rejtély. A háziasítás megtörténte után, az ember a kutya őseit, vagyis a farkast, mint potenciális vetélytársat, kiirtotta környezetéből. Ezért a farkasoknak a zord, viszontagságos időjárású hegyekbe kellett visszahúzódniuk.

  • Földimogyoró – hazai nemesítésből

    A földimogyoró termesztése új korszakot nyithat a hazai mezőgazdaságban. Homokos területeken már sikerrel vizsgázott a növény, 2 tonnás hektáronkénti terméssel számolnak a zákányszéki gazdák. A Balla Zoltán által nemesített földimogyorók 2021-ben államilag elismert fajtává válhatnak.

  • Futrinka Fánival Rákóczi erdejében

    A Dabas közeli Mántelki erdőtömbben húzódik a Rákóczi erdeje tanösvény. A piros körrel jelölt útvonal autóval először közúton, majd földúton közelíthető meg; a Mántelki erdészház és pihenőnél kezdődik és 7 kilométeren keresztül bemutatja az erdő élővilágát, az erdészek munkáját.

Címkék

Legtöbbet megtekintett