Keressen minket

Hírek

Donald Trump Iránt okolja az Ománi-öbölben történt incidensért, de kész tárgyalni Teheránnal

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Donald Trump amerikai elnök a Fox televíziónak adott péntek telefoninterjújában Iránt okolta az Ománi-öbölben csütörtökön történt incidensért, ugyanakkor azt hangoztatta, hogy kész a tárgyalásokra Teheránnal. 

Az Egyesült Államok “nem veszi könnyedén” a két tankerhajó elleni támadást – fogalmazott az elnök és utalt arra a videóra, amelyet az amerikai hadsereg hozott nyilvánosságra, és amely azt mutatja, hogy egy iráni naszád tagjai éppen elmozdítanak egy fel nem robbant aknát az egyik tartályhajó mellől. “Irán tette ezt, ez látszik abból is, hogy ott a hajójuk” – hangoztatta Trump. Hozzáfűzte: az irániak arra törekedtek, hogy ne hagyjanak hátra bizonyítékokat.

Az amerikai elnök ugyanakkor nem adott konkrét választ a Fox televízió újságírójának arra a kérdésére, hogy mit tesz Washington a hasonló incidensek elkerülésére. “Majd meglátjuk” – mondta.

Trump azt hangoztatta, hogy a Hormuzi-szoros lezárására, vagy az ott folyó hajózás akadályozására irányuló kísérletek nem lehetnek sikeresek, az ezt célzó lépések nem lehetnek tartósak.

Az elnök hangsúlyozta ugyanakkor, hogy kormányzata az incidens ellenére is kész tárgyalásokat folytatni Iránnal. “Azt akarjuk, hogy térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz” – fogalmazott. Hozzátette, hogy ő személy szerint készen áll erre, ez az irániaktól függ. De – mint mondta – neki “nem sietős”.

Csütörtök reggel – eddig ismeretlen körülmények között – két tartályhajó sérült meg az Ománi-öbölben. Az egyik norvég tulajdonú, és kapitánya azt jelezte, hogy a hajó fedélzetén robbanás történt, majd a hajó lángba borult. A másik tanker japán tulajdonban van és panamai felségjel alatt Szaúd-Arábiából Szingapúr felé hajózott, üzemeltetője azonban jelezte, hogy a szállítmány nem sérült meg. A japán hajó metilalkoholt szállított.

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter “gyanúsnak” nevezte a történteket, és regionális párbeszédre szólított fel. Mike Pompeo amerikai külügyminiszter csütörtökön rövid sajtótájékoztatón közölte, hogy az Egyesült Államok Iránt tartja felelősnek a történtekért. Mind Teherán, mind Washington azonban azt hangoztatta, hogy nem áll érdekében kiszélesíteni a konfliktust.

Az incidens aggodalmat keltett a világban. António Guterres, az ENSZ főtitkára csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) úgy fogalmazott, hogy a világ “nem engedhet meg egy nagyobb összecsapást a Perzsa(Arab)-öböl térségében”. Az Európai Unió minden érintett felet visszafogottságra intett, Berlin pedig leszögezte, hogy az amerikai hadsereg által nyilvánosságra hozott videó nem elégséges bizonyíték Teherán felelősségére.

Trump Fox-interjújának elemzők szerint egyik érdekes eleme volt: az elnök  – a három műsorvezető egyikének kérdésére – nem erősítette meg, hogy Patrick Shanahan ügyvezető védelmi minisztert jelöli a (védelmi minisztérium (Pentagon) élére.

A Fehér Ház bejelentette: Donald Trump telefonon egyeztetett az Ománi-öbölben történt incidensről Abe Sindzo japán kormányfővel. A japán politikus a napokban – éppen az incidens idején – Teheránban járt, ahol fogadta őt Ali Hamenei ajatollah, Irán legfőbb politikai és vallási vezetője is.

Az amerikai elnöki hivatal közleménye szerint Donald Trump köszönetet mondott Abe Sindzónak, hogy megkönnyítette a tárgyalásokat Teheránnal. A két politikus ugyanakkor megvitatta a G20-as országcsoport június végén a japán Oszakában rendezendő csúcstalálkozóját, illetve az ott várhatóan felmerülő kérdéseket, valamint az amerikai-japán kereskedelmi tárgyalások ügyét is.

Forrás: MTI

Fotó: Magyar Szó

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Népszerű réspiaci termék - Cukkinivirág

    A cukkinivirág remek hiánypótló termék, fogalmazott Claudio Peiro­ne, az olaszországi Villanova Mon­dovìban (Cuneo megye) működő családi vállalkozás vezetője. A száz éve alapított családi vállalkozás elsősorban alma és körte termesztésére szakosodott, de nyaranta cuk­kinivirágot is értékesítenek.

  • Németországban is engedélyezték az orvosi kannabisz értékesítését

    Néhány európai országban már megengedett a kannabisz gyógyá­szati célú forgalmazása. 2021 júniusától Németország is követi a példát, és elkezdi – egyelőre kizárólag gyógyszertárakban – az orvosi kannabisz értékesítését.

  • Viszik a pollenek

    Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a COVID-19 fertőzési rátája és az országos allergiatérkép által tükrözött pollenkoncentráció között. Vizsgálatuk szerint minden egyes virágporszemcse vírusok százainak a szállítására képes, márpedig csak a fák köbméterenként akár 100 gramm pollent ereszthetnek a környezetükbe.

Címkék

Legtöbbet megtekintett