Keressen minket

Hírek

Együttműködési megállapodást kötött a BME és a Karlsruher Institut für Technologie

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME), valamint a német Karlsruher Institut für Technologie (KIT, Karlsruhei Technológiai Intézet) a fővárosban csütörtökön. Kettős diplomát kaphatnak villamosmérnök-hallgatók, az ősszel indult első évfolyamba huszonöten járnak.

 

Az ünnepélyes aláíráson Palkovics László innovációs és technológiai miniszter azt mondta, megint példaértékű együttműködést kezdenek el.

Kiemelte, hogy már a nyolcvanas években is kötődött a BME a KIT jogelődjéhez. Évente többször látogattak Karlsruhéba – idézte fel a miniszter, a műszaki egyetem akkori hallgatója. Hozzátette, később egy sor kiválóan működő technológiát sajátítottak el. Arra is kitért Palkovics László, hogy felsőoktatási tanulmányai óta kapcsolatban áll Németországgal, a német iparral.

Volkmar Wenzel, Németország budapesti nagykövete azt hangoztatta, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolat mára továbbfejlődött, partneri, baráti kapcsolattá vált, amiben éllovas szerepet játszott a BME és a KIT.

A technológiát támogatni kell, mert abban rejlik a jövő – jelentette ki Volkmar Wenzel.

A nagykövet azt mondta, hogy a tudománynak több pénzre van szüksége, és ezt a kormánynak is tudnia kell. 
Veszprémi Károly, a BME oktatási rektorhelyettese úgy fogalmazott: ilyen az, amikor minőségi intézmények egymásra találnak.

A kiválasztási feltételek és a követelmények szigorúak, így tulajdonképpen egy elitképzést hoztak létre – hangoztatta Veszprémi Károly.

Thomas Hirth, a KIT innovációs és nemzetközi alelnöke felidézte, hogy ötven éve kezdődött a BME és a német intézet jogelődjének együttműködése.
A kooperáció rendkívül sikeres, a most kialakított kettős diploma pedig kiválóan illeszkedik a KIT nemzetközi stratégiájába – vélekedett Thomas Hirth.
Az alelnök köszönetet mondott az ipar képviselőinek a biztosított ösztöndíjakért és gyakorlati helyekért.

A szervezők tájékoztatása szerint kettős nyelvű mérnökképzés már 1992 óta folyik a KIT-tel együttműködésben: a BME-sek egy szemesztert tölthetnek Karlsruhéban, és erről betétlapot kapnak.

A tavaly ősszel elindított, ünnepélyesen most aláírt program keretében azonban már kettős diplomát adnak majd ki.
Az érintett villamosmérnök-hallgatók a harmadik és a negyedik szemeszterüket töltik Németországban, valamint dönthetnek úgy, hogy a hetediket, a szakdolgozat írását is ott végzik.

A programot azokra is ki akarják terjeszteni, akik még a korábbi rendszer szerint, csupán egy félévet tanulnak Karlsruhéban. Ők mérnökinformatikus, gépészmérnöki, valamint mechatronikai mérnöki szakokon tanulnak, és az ősszel indult évfolyamba összesen nyolcvanan járnak a huszonöt villamosmérnök-hallgatóval együtt.
 

Forrás: MTI

Fotó/Illusztráció: Canva

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Emlékerdő Gúthon a Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében

    Emlékerdőt ültetett Nyíradony-Gúthon a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében. A Gúthi Erdészetnél kialakított emlékerdőt 2020. október 21-én adták át.

  • Szemes cirok és szója a KITE fajtaajánlatában

    A koronavírus-járvány miatt nem az eredeti formájukban rendezte meg őszi fajtabemutatóit a KITE Zrt., helyette videófelvételen mutatták meg mindazt, amit ilyenkor meg lehet. Annak ellenére, hogy mi még semmiféle covidos megbetegedésről nem hallottunk a mezőgazdaságban, eléggé szigorú előírásokat tartatnak be az ágazatban. Lehet, hogy ezért is vagyunk mentesek a betegségtől.

  • A gyönyörű gránátalma

    A gránátalma mediterrán növény, de közép-ázsiai őshazájából meghódította Európa déli vidékeit, Dél-Amerikát, Észak-Afrikát és termesztik Indiában, Indonéziában trópusi, szubtrópusi éghajlaton is. Könnyen szaporítható magról vagy gyökérsarjakról, viszonylag ellenálló, gyönyörűen virágzó növény. Ahogy melegszik az idő, hazánkban is mind többfelé lehet termeszteni.

Címkék

Legtöbbet megtekintett