Keressen minket

Érvénytelennek tekinti az EMNP-elnökválasztást az egy szavazattal alulmaradt jelölt

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Érvénytelennek tekinti az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnökéről tartott szombati szavazást Soós Sándor, az egy szavazattal alulmaradt jelölt.


A kolozsvári politikus álláspontját a Krónika napilap közölte internetes oldalán. Soós Sándor – aki szombatig a párt alelnöki tisztségét töltötte be – kijelentette: azért tartja érvénytelennek a szavazást, mert ellenfele nem kapta meg a leadott szavazatok egyszerű többségét. Három szavazat ugyanis érvénytelen volt. 

“Jelen volt és szavazott 170 küldött, ennek megfelelően az egyszerű többség 86 szavazatot jelent. Csomortányi István 84 szavazatot kapott, én 83-at. Igaz, hogy egy szavazattal megelőzött, de nem kapott elég voksot. Akkor lett volna érvényes a választás, ha megerősítő szavazást kérnek, ahol megkapja a jelen lévő küldöttek szavazatainak többségét” – jelentette ki a politikus. 

Soós Sándor hozzátette, a történtek nyomán az eljárás értelmezését kéri a párt szabályzat-felügyelő bizottságától, és a bizottság döntésének függvényében megfontolja a további lépéseket.

Csomortányi István a Krónikának elmondta: a héttagú szavazatszámláló bizottság tagjai mindkét tábort egyaránt képviselték. “A szavazás törvényességét a párt jogászai is megerősítették, így nincs okom kételkedni abban, hogy minden a legnagyobb rendben történt” –  mondta az EMNP új elnöke.

Az EMNP területi szervezetei a párt öt politikusát jelölték az elnöki tisztségre, de a Nagyváradon szombaton tartott országos küldöttgyűlés zárt ajtók mögött tartott tisztújításán csak Csomortányi István korábbi Bihar megyei elnök, és Soós Sándor alelnök mérkőzött meg. Szilágyi Zsolt leköszönő elnök és Toró Tibor leköszönő ügyvezető elnök Csomortányi javára, Nagy Pál Hargita megyei elnök pedig Soós Sándor javára lépett vissza.

Forrás: MTI

Fotó: maszol.ro

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

    Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

  • Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

    A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

  • Halottak napjára készülve - A sírok növényei

    Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett