Keressen minket

Hírek

Felújítják a nyíregyházi kórház pulmonológiai osztályát

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Csaknem 150 millió forintból újítják fel a nyíregyházi Jósa András Oktatókórház pulmonológiai osztályának épületét.

Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyetlen, évente csaknem négyezer beteget ellátó kórházi osztályán négy ütemben végeznek el rekonstrukciós munkálatokat, első lépésben egyes orvosi szobák helyén modern vizesblokkokat és fürdőket alakítottak ki, kicserélték az elavult nővérhívó rendszert.

A jelenleg is tartó felújítások során elvégzik az 1960-as években épült kétszintes épület északi szárnyában az illemhelyek és a mosdók korszerűsítését, a többi helyiség tisztasági festését, illetve mindkét épületszinten új padlóburkolatot raknak le.

A beruházáshoz az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) csaknem 100 millió forintot biztosított vis maior támogatásból, a fennmaradó összeget a gyógyintézmény saját erőből finanszírozza. Egy korábbi vis maior támogatásból – a rekonstrukciós munkálatok részeként – elkezdődik a Sóstói úti épület nyílászáróinak cseréje is, a 46 millió forint értékű fejlesztéshez az ÁEEK 36 millió forintot biztosított.

Forrás: MTI

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Kósik Istvánra emlékezünk

    Életének 93. évében elhunyt Kósik István nyugalmazott főkertész, szőlész-borász szakember, Gyöngyös díszpolgára.

  • A legjobb pezsgők között a Hungaria Rosé Extra Dry

    Egyedülálló sikerrel zárta szereplését a Franciaországban megrendezett világversenyen a Hungaria pezsgő egyik legifjabb terméke, a Hungaria Rosé Extra Dry. Nem "csupán" aranyérmet szerzett, hanem a világ TOP10 legjobb pezsgője közt végzett a francia Effervescents du Monde 2020 világversenyen. A Hungaria Rosé Extra Dry mellett francia és olasz versenytársak kerültek a legjobb tíz közé.

  • Szőlőtermesztés: itthon is hasznos dél-amerikai tapasztalatok

    A klímaváltozás szőlőtermesztésre gyakorolt hatása az egyik legdivatosabb téma manapság, sokan szeretnek róla nyilatkozni. Mi, akik a trópuson dolgoztunk Dél-Amerikában, és még ma is kapcsolatban vagyunk az ottani munkatársakkal, kissé másként látjuk a kérdést, mint azt Magyarországon kezelik.

Címkék

Legtöbbet megtekintett