Keressen minket

Hírek

Fülöp Attila: az idén 6 milliárd forinttal több jut a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatásokra

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A 2019-es költségvetésben a családsegítő és gyermekjóléti szolgáltatások finanszírozására több mint 6 milliárd forinttal több jut, mint az előző évben – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára szerdán Törökbálinton.


Fotó: Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára (b), Csokonáné Vízkeleti Ildikó intézményvezető (k) és Elek Sándor Törökbálint polgármestere (j) megtekinti a Segítő Kéz Szolgálat új épületét Törökbálinton 2019. április 3-án. Az önkormányzati fenntartású épület felújítása 275 millió forintból valósult meg, a beruházást a Norvég Alap 101 millió forinttal támogatta. MTI/Bruzák Noémi

Fülöp Attila a Pest megyei település Segítő Kéz Szolgálata új épületének átadásán hangsúlyozta, a kormány 2010 óta következetesen támogatja a magyar családokat, főként azokat, ahol baj van, és segítségre van szükség.

Hozzátette, hogy a szociális területen megvalósuló beruházások esetében nem az állam “magánügye”, hogy ott mi történik, ha valaki igénybe veszi a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatot, az kihat közvetlen és tágabb környezetére is.

Az államtitkár közlése szerint az új épület fontos “üzenete” az egymás iránti felelősségvállalás. A szociális területen végzett tevékenység  nagyszerűsége abban áll, hogy önzetlenül működő csapatok hittel végzik munkájukat.

Az önkormányzati fenntartású épület felújítása, amelyben a Segítő Kéz Szolgálat is működik, összesen 275 millió forintból valósult meg, a beruházást a Norvég Alap 101 millió forinttal támogatta.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Állati jó munkatársak

    A munkára fogható állatokat mindig is „alkalmazta” az emberiség, hiszen jóval olcsóbbak mint a kétlábú munkaerő, nem beszélnek vissza, sokszor az adott feladatban hatékonyabbak is az embernél és szakszervezetbe sem tömörülnek…

  • Kis Majorgazda tábort is indítanak

    A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

  • Egyre több magyar beruházás Szerbiában

    Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

Címkék

Legtöbbet megtekintett