Keressen minket

Hírek

Illegális bevándorlás – Elsüllyedt egy migránsokat szállító hajó a török partoknál

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Legalább 43 emberrel a fedélzetén elsüllyedt egy migránsokat szállító kishajó hétfőn az Égei-tenger török partjainál. Az eset halálos áldozatainak száma időközben nyolcról 12-re emelkedett, miután a hatóságok négy újabb holttestet találtak a vízben – közölte a török parti őrség.

A mentőegységek 31 bajba jutott migránst még korábban ki tudtak menteni a tengerből.

A szerencsétlenség Mugla tartomány Bodrum körzetében, a félsziget csücskében található Hüseyin-foknál történt, a görögországi Kósz szigetével szemben. Az utasok állampolgárságára a jelentés nem tért ki, a baleset oka pedig továbbra is ismeretlen.

A beszámoló szerint a kishajó 32 méteres mélységben fekszik a tengerfenéken, mind a 12 holttest a roncsból került elő. Miután a túlélők csak hozzávetőlegesen tudtak megmondani, hogy a kishajóban hányan tartózkodtak, a parti őrség két hajóval, egy helikopterrel és egy búvárcsapattal tovább folytatja a mentési munkálatokat a jármű környékén.

Az Égei-tenger néhány éve az Európába igyekvők fő útvonalának számított, azonban a Brüsszel és Ankara között 2016-ban kötött egyezség értelmében – amely szerint Törökország visszafogadja a területéről illegálisan Görögországba érkezőket – jelentősen csökkent az átkelők száma. A menekültválság csúcspontján, 2015-2016-ban több mint egymillió ember jutott át Törökországból Görögországba. Tavaly ez a szám hozzávetőleg 50 ezerre esett vissza.

Az Égei-tenger esetében az idei évben és a tavalyi év azonos időszakában az illegális határátlépési kísérletek számában nincs jelentős eltérés. A török parti őrség idén január 1. és május 31. között 9641, Görögországba tartó menekültet tartóztatott fel, míg ez a szám a tavalyi év azonos időszakában 9756 volt.

Forrás: MTI

 

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Talaj- és növényanalízis a Kamaránál

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara köztestületként többféle szolgáltatással járul hozzá, hogy tagjai minél gyorsabban és költséghatékonyabban tudják teljesíteni jogszabályi kötelezettségeiket, pályázati vállalásaikat. Emellett a tudatos gazdálkodást is segíti azzal, hogy 2019-től talaj-, a tavalyi évtől pedig növényminták elemzését is elvégzi.

  • Már lehet spárga- és gyógynövény-ültetvény telepítésre pályázni

    A Nébih szakemberei összegyűjtötték az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatásra megjelent Széchenyi 2020 pályázat benyújtásához a spárga- és gyógynövény szaporítóanyagokról és igazolásokról szóló legfontosabb tudnivalókat, a teljesség igénye nélkül.

  • Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

    Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az Egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett