Keressen minket

Hírek

Illés Boglárka: a magyar fiatalok jelentik a családbarát ország jövőjét

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A magyar fiatalok jelentik a családbarát ország, a családbarát magyar nemzet jövőjét és a fennmaradás zálogát – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkára hétfőn Székesfehérváron, a nemzetközi ifjúsági napon tartott sajtótájékoztatóján.

Illés Boglárka hangsúlyozta: a fiatalok ma is számtalan kihívással szembesülnek, ám a kormány minden támogatást meg akar adni nekik, hogy élni tudjanak lehetőségeikkel. E kihívások közé sorolta a fiatalok biztonságát, biztonságos jövőképét, egzisztenciális biztonságát, életkezdésüket és a családalapítást.

Kiemelte, hogy a fiatalok családban képzelik el a jövőjüket, és több mint kétharmaduk Magyarországon szeretne élni. Terveikhez a kormány minden segítséget megad – tette hozzá.

A helyettes államtitkár a fiatalok támogatásával kapcsolatban megemlítette a nyelvvizsgadíj és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítését, amelyekkel már több mint 75 ezer fiatal élt, és ez kétmilliárdos támogatást jelent. Kiemelte, hogy a jövő évtől kezdve több mint 140 ezer fiatal veheti igénybe a kétszer kéthetes nyelvtanulási lehetőséget, amelyet külföldön tölthetnek el, erre a magyar kormány 90 milliárd forintot fordít.

Illés Boglárka kitért az önálló életkezdéshez segítséget nyújtó családvédelmi akcióterv intézkedéseire is, amelyeket július elsejei hatálybalépésük óta több mint 14 ezren vettek igénybe. Szólt a babaváró támogatásról, a falusi csokról (családi otthonteremtési kedvezmény) és az Esély otthon programról is, ezek szintén jelentősen javítanak a fiatalok életkezdési esélyein.

A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy az ENSZ közgyűlése éppen húsz évvel ezelőtt nyilvánította a fiatalok nemzetközi napjának augusztus 12-ét.

Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a diákság egyre komolyabb szerepet követel magának a város jövőjének alakításában, önkéntesként Székesfehérvár rendezvényeinek lebonyolításában. Megemlítette, hogy különböző kérdésekben rendszeresen egyeztetnek a városi diáktanáccsal és az országos diákparlamentnek is hagyományosan Székesfehérvár otthont.

Hangsúlyozta: Székesfehérvár jövője elképzelhetetlen a fiatalok nélkül, miattuk is fejlesztik a várost, a szolgáltatásait, hogy még élhetőbbé tegyék a jövő generációi számára.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Veres Nándor

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az emberek keresik a szépet

    Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

  • Különösen veszélyes uniós zárlati károsítók

    Az idegenhonos károsítók messzi tájakról érkezhetnek, nincsenek jelen nálunk, de számukra kedvező feltételek esetén meg tudnak telepedni és akár hatalmas károkat is okozhatnak. A hatékony védekezés nem megoldott ellenük, behurcolásukat hatósági intézkedésekkel lehet meggátolni.

  • Tetoválással a sólyomnepperek ellen

    Kétségbeesett kísérlet történik a Szibéria tollas kincseként ismert kerecsensólymok védelme érdekében. A szibériai ornitológusok úttörő kezdeményezése során 12 ritka ragadozó madár csőrére tetoválták a nemzetközi SOS kódot, a lábukra a karmok fölé pedig a 22-es számot.

Címkék

Legtöbbet megtekintett