Keressen minket

Hírek

Javaslatokat tesz az Emmi a kabinetnek a kórházak finanszírozásának fenntarthatóságáért

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Előterjesztéseket nyújt be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a kabinetnek a kórházak finanszírozásának fenntarthatóságáért.

A minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, döntést hoztak arról, hogy költségvetési felügyelőket neveznek ki a leginkább eladósodott kórházakba, valamint bevezetik a vezetők teljesítményértékelését. 

Kontrolling és monitoring rendszer épül ki az intézmények felügyeletének és irányításának megerősítéséért, továbbá módosul a járó- és fekvőbeteg szakellátás finanszírozása – ismertették.

Szerintük ezek segítik a gazdálkodási fegyelmet, amíg nem születik rendszerszintű megoldás.

Az Emmi közölte, a szaktárca tavaly elrendelte a kórházi adósságállomány áttekintését, a vizsgálatból pedig kiderült, hogy a kialakult hiány mintegy kétharmadáért 28 intézmény felelős. Közülük 13-ban konkrét intézkedésekre van szükség.

A kórházak adóssága egyébként 2010 óta 130 milliárd forintról kevesebb mint felére, mintegy 60 milliárd forintra csökkent – tették hozzá.

Forrás: MTI

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az erdő igazi tanítómester

    Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

  • A széna korai etetésének előnyei és hátrányai

    A választott tejelő borjak szénával való etetése egy olyan téma, mely a szakértők körében is gyakran vitatott kérdés. Kell-e etetni? És ha igen mikor, illetve milyen típusú takarmányt? Coleen Jones és Jud Heinrichs, a Penn State Egyetem Tejipari Továbbképző oktatói az „Újszülött borjú etetése” című átfogó művükben mérlegelik a témát.

  • Felnőttek között is megállja a helyét

    Korát meghazudtoló érettséggel mesélt lapunknak terveiről és lovas pályafutásának kezdetéről a tizenegy esztendős Szuhai Rodrigo. A fiatal díjugrató, aki elsőszámú példaképének édesapját, a szakágban szép eredményeket elért Szuhai Gyulát tartja, idén amellett, hogy megnyerte Bábolnán a gyermek Grand Prix-t, a felnőttek mezőnyében is bemutatkozhatott.

Címkék

Legtöbbet megtekintett