Keressen minket

Hírek

Kétezren evezték át a Balatont

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza. Fotó: MTI/Varga György

Több mint kétezren evezték át a Balatont szombaton a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) Balaton-átevezés elnevezésű rendezvényén.

Az MKKSZ beszámolója szerint a Fonyódról indult, mintegy kilenc kilométeres távot surfkajakkal, kenuval, SUP-pal és sárkányhajóval is megtették a vállalkozó kedvűek. A tömegsportrendezvényen bárki elindulhatott, és együtt evezhetett több olimpiai és világbajnokkal, köztük Szabó Gabriellával, Dombi Rudolffal, Hegedüs Róberttel és Boros Gergellyel.

Bár indulni 13 óráig lehetett, a nagy hőséget elkerülendő nagyon sokan választották a reggel kilenc órai rajtot.

Szimbolikus volt a Schmidt Gábor, Csampa Zsolt páros indulása: a Magyar Kajak-Kenu Szövetség és a Magyar Vívó Szövetség is világbajnokságot rendez az idén idehaza, a két szervezőbizottság szorosan együttműködik, “a két szervezet elnöke tehát eddig képletesen, most pedig már ténylegesen is egy hajóban evezett” – írták a beszámolóban.

Berényi Péter, az esemény főszervezője kiemelte, hogy a második Balaton-átevezésen közel 900 hajóval résztvevő kétezer ember indulása csaknem 30 százalékos növekedést jelent a tavalyihoz képest.

Forrás: MTI

 

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Átadták a Szent Márton-díjat

    A díjat az alapítók minden évben a Szent Márton-napjához kötődő ünnepségen adják át annak a személynek, aki a megelőző években kiemelkedő eredményt ért el az egykori Pannónia területén lévő kulturális és szociális programok megvalósítása terén.

  • Tűzveszély a „kertek alatt”

    Sokan gondolják azt, hogy csak tőlünk távol lehetnek nagy kiterjedésű erdőtüzek, ugyanakkor a klímaváltozás miatt ez a veszély már itt van a „kertkapunkban”, a magyarországi erdők is veszélyeztettek, a keletkező erdőtüzek pedig egyre nagyobb kiterjedésűek.

  • Holnap végre megtudjuk, ki lesz az Év Bortermelője 2020-ban

    Idén rendhagyó módon, online keretek között kerül megrendezésre az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” díj kihirdetése. A Magyar Bor Akadémia elnöksége holnap délelőtt bontja ki a szavazatokat tartalmazó borítékokat.

Címkék

Legtöbbet megtekintett