Keressen minket

Hírek

Kövér László: szükség van a nemzedékek szövetségére

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A X. Budapesti- és Pest megyei Idősek Találkozója Szigethalmon 2019. szeptember 6-án. Fotó: MTI/Illyés Tibor

A nemzedékek közötti szövetség megerősítéséről beszélt az Országgyűlés elnöke pénteken Szigethalmon, Pest megyei és budapesti idősek találkozóján.

Kövér László úgy fogalmazott: “olyan világot élünk”, amelyben szükség van arra, hogy a nemzedékek szövetséget kössenek egymással, meg kell erősíteni a nagyszülőket is magukba foglaló, tágabb értelemben vett családokat.

A kormányzat munkájáról elmondta, 2010-ben új fejezetet kellett kezdeni az ország életében, mivel nem mentek jól a dolgok, és egyre kevesebben hordozták egyre többek terheit.

“Mostanra elértük”, hogy gyakorlatilag mindenkinek van munkája, aki dolgozni akar; csökkent az államadósság, az infláció, a megélhetés számos költsége, a gáz és az áram ára, és “az utolsó előtti helyen vagyunk az unióban” a rezsiköltségek tekintetében – sorolta az eredményeket a fideszes politikus.

Hozzátette, hogy a nemzeti jövedelem gyarapodása mellett növekszik a családok jövedelme, az átlagbérek és a nyugdíjak vásárlóértéke is harmadával nőtt.

A házelnök kiemelte, hogy a tágabb értelemben vett családpolitikához hozzátartozik a Nők 40 program, amely legfőképpen azt szorgalmazza, hogy a nagymamák 40 ledolgozott év után újra részt vehessenek a család életében.

Hangsúlyozta, a kormány a gazdasági növekedést figyelembe véve tud hozzájárulni a nyugdíjakhoz, és ezekben a napokban fogják kézbesíteni azt a 9000 forintos utalványt is, amelyet az energiaszámlákra lehet felhasználni.

A jelenlegi gazdasági növekedésben benne van a mai nyugdíjasok munkája is – mutatott rá Kövér László.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Műanyag szívószál helyett

    Az egyszer használatos műanyag szívószálak használatát 2021-ben betiltják Európában, úgyhogy helyettesítő anyagokat keresnek a kiváltásukra.

  • Gombával a rák ellen

    Egy új tanulmány szerint napi 18 gramm gomba elfogyasztása csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát. Akik naponta megesznek két közepes méretű gombát, 45%-kal kisebb eséllyel lesznek rákos betegek, mint a gombát nem fogyasztók. Ez a Pennsylvaniai Egyetemen készült kutatás következtetése, amelyet az Advances in Nut­rition című cikkben publikáltak.

  • Mindig zsenge a karalábé

    Annak idején édesapámnak megengedték, hogy ne egye meg a karalábélevest, és gyerekkoromban én sem szerettem ezt a zöldséget. Azóta sok új fajta született, amelyek zsengék maradnak és kellemes ropogós állagúak, jóízűek, nyersen is jól fogyaszthatók. Érdemes a házikertben is termeszteni, május elejétől palántázható.

Címkék

Legtöbbet megtekintett