Keressen minket

Kultúra

László Fülöp portréiból nyílt kiállítás a Nemzeti Galériában

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Érdeklődők A nagyvilág művésze vagyok. című, László Fülöp arcképeiből nyílt kamarakiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Galériában 2019. szeptember 26-án. Fotó: MTI/Mónus Márton

A nemzetközi portréfestészet utolsó nagy alakjaként tisztelt László Fülöp arcképeiből nyílt kamarakiállítás “A nagyvilág művésze vagyok.” címmel, születésének 150. évfordulója alkalmából csütörtökön a Magyar Nemzeti Galériában (MNG).

László Fülöp azon művészek közé tartozik, akiket a világban jobban ismernek, mint Magyarországon, a tárlat egyik célja ezért éppen az, hogy a királyok, pápák, elnökök festőjeként ismert művész “hazakerüljön” – mondta el a csütörtöki megnyitón Sandra de Laszlo, a kiállítás társkurátora, hozzátéve: az utolsó jelentősebb magyarországi László Fülöp-kiállítás 1925-ben volt.

Szücs György, az MNG főigazgató-helyettese emlékeztetett arra, hogy az intézmény gyűjteménye 78 László Fülöp-művet őriz, a festmények mellett rajzokat, vázlatokat is.

Bellák Gábor társkurátor hozzátette: a kiállításban 16 László Fülöp-portré kapott helyet, ezek zöme nemzetközi gyűjteményekből érkezett.

A tárlat előterében László Fülöp alakjával ismerkedhet meg a látogató: egy 1911-es önarckép mellett itt kapott helyet egy képekkel illusztrált kronológiai szalag, a festő életének számos dokumentuma, valamint általa készített filmfelvételek is.

A belső teremben László Fülöp válogatott portréi sorakoznak. Az 1869-es születésű művész a reprezentatív portréfestészet utolsó nagy korszakának legnagyobb alakja volt, akinek vásznairól történelmi személyiségek néznek le – hangsúlyozta a kurátor.

“Ma már rengeteg fotó készül rólunk, de nagyon ritka az olyan, amelyikre bárki azt mondaná: ez vagy te!” – jegyezte meg Bellák Gábor, hozzátéve: László Fülöp mindegyik modelljével sokat beszélgetett, hogy személyiségüket is meg tudja örökíteni a vásznon.

A látogatók találkozhatnak mások mellett II. Vilmos német császár, az idős Görgei Artúr vagy a brit uralkodó édesanyja, Erzsébet királyné 25 éves kori arcképével, míg XIII. Leó portréját az MNG állandó kiállításában találhatják meg.

A 2020. január 5-ig nyitva tartó időszaki tárlaton helyet kapott Wenckheim báróné és gyermekeinek portréja is, a kevés Magyarországon fennmaradt László Fülöp-festmények egyikeként.

A kiállításmegnyitó előestéjén, szerdán leplezték le a budapesti brit nagyköveti rezidencián László Fülöp két másik alkotását, a Scitovszky Tibor egykori magyar külügyminisztert és feleségét, Hódosi Hannát ábrázoló képpárt. A portrék brit segítséggel kerültek vissza 73 év elteltével Budapestre, a Scitovszky-házaspár egykori otthonába, amely évtizedek óta a mindenkori brit nagykövet rezidenciája.

A nagykövetség közleménye szerint az egykor Londonban élő művész két portréját a Brit Kormány Művészeti Gyűjteménye vásárolta meg a Christie’s aukciósház tavaszi árverésén New Yorkban.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Olyan lesz a jövőnk, amilyenné tesszük

    Cselekedni kell, és minél hamarabb, hogy visszaszerezzük a külföldi fajták térhódítása miatt elvesztett pozícióinkat. Ha mi, növénynemesítők, vetőmagtermesztők és a döntéshozók, nem teszünk semmit, ha elfogadjuk a magyar fajták rendszerváltás óta tartó kiszorulását a hazai vetésterületekről, akkor elveszünk. Nemcsak mi, hanem élelmiszer-gazdaságunk is teljesen függővé válik a külföldtől.

  • Az erdő igazi tanítómester

    Jung László úgy tartja, az erdő maga az állandó változás. Minden nap más arcát mutatja, más kihívásokat tartogat, és a benne gazdálkodók is ilyen sokoldalúak. Az EGERERDŐ Zrt. korábbi vezérigazgatója a szakmában eltöltött 40 év tapasztalatait felhasználva friss nyugdíjasként sem állt le, folytatja kutatásait, téziseket állít fel, s megdönti korábbi sajátjait.

  • A széna korai etetésének előnyei és hátrányai

    A választott tejelő borjak szénával való etetése egy olyan téma, mely a szakértők körében is gyakran vitatott kérdés. Kell-e etetni? És ha igen mikor, illetve milyen típusú takarmányt? Coleen Jones és Jud Heinrichs, a Penn State Egyetem Tejipari Továbbképző oktatói az „Újszülött borjú etetése” című átfogó művükben mérlegelik a témát.

Címkék

Legtöbbet megtekintett