Keressen minket

Hírek

Lemondta bukaresti látogatását Jordánia uralkodója az izraeli román nagykövetséggel kapcsolatos kijelentés miatt

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Lemondta romániai látogatását II. Abdalláh jordániai király tiltakozásul amiatt, hogy Viorica Dancila román miniszterelnök kijelentette, hazája Jeruzsálembe költözteti Tel-Avivból a nagykövetségét.


A jordániai uralkodó döntését a román elnöki hivatal is megerősítette. Közölte, hogy a látogatás lemondását a jordániai fél hozta meg, és hétfőn közölték ezt a román elnöki hivatallal.

II. Abdalláh hétfőn délután találkozott volna Klaus Iohannis román elnökkel. Ezt megelőzően a jordániai uralkodóház is közölte, hogy al-Kudsz várossal (Jeruzsálem arab megnevezése) való szolidaritás jegyében a király lemondta romániai látogatását. 

Dancila vasárnap az Egyesült Államok legbefolyásosabb Izrael-barát lobbija, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) tanácskozásán mondott beszédet. Bejelentette, hogy Románia át fogja helyezni nagykövetségét Jeruzsálembe. Később ezt Klaus Iohannis cáfolta, és közölte, hogy Bukarest még nem döntött ebben a kérdésben. Majd Dancila maga is visszakozott, egy televíziós interjúban elmondta, hogy csak személyes véleményének adott hangot, amikor erről beszélt.

A jordániai uralkodónak a bukaresti parlament vezetőivel is kellett volna találkoznia, a hivatalos látogatás keretében különböző területekre kiterjedő megállapodásokat terveztek aláírni.

Forrás: MTI

Fotó: erdely.ma

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Öko-minigazdaság asztalmagasságban

    Megesik, hogy a kertünk nem igazán alkalmas zöldségtermesztésre. Lekövezett az udvar, rossz minőségű a talaj, kicsi az alapterület, városi környezetben, vagy épp egy közintézmény udvarán vagyunk. Semmiről sem kell lemondanunk! Függetleníthetjük magunkat a talajtól, sőt akár erkélyen is gazdálkodhatunk.

  • Pöttyös tehenek, de ez még nem a végeredmény

    Barátságos pofájú, szarvak nélküli, fekete-fehér pöttyös borjak sétálnak egy Drávához közeli legelőn, akik rendhagyó keresztezés eredményeként látták meg a napvilágot. Úri huncutság a kísérletezés a húsmarhával, de akár csoda is lehet belőle – véli Mihalecz András.

  • Folytatódik a fagymentes idő

    Az első fagyok megjelenése ilyenkor már országszerte esedékes szokott lenni, idén azonban eddig még csak néhol alakult ki gyenge fagy, és a következő napokban sem kell számítani komoly lehűlésre. Csapadék azonban több napon is várható majd, mely hátráltatja az őszi búza vetését és a kukorica aratását is.

Címkék

Legtöbbet megtekintett