Keressen minket

Hírek

Magyar Nemzet – Trócsányi László: semmi sem veszélyezteti a bírák függetlenségét

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Az igazságügyi miniszter szerint az önálló közigazgatási testület a jogvédelmet erősíti, Trócsányi László szerint a Velencei Bizottság kiegyensúlyozott, a magyar kormány céljait és erőfeszítéseit is értékelő jelentést fogadott el a közigazgatási bíróságok önállósulásáról – írta a Magyar Nemzet.


Fotó: kormany.hu

A lap hétfői számában megjelent interjúban a igazságügyi miniszter elmondta, a bizottság által teljes konszenzussal elfogadott jelentés a szakmai kritikák mellett a pozitívumokat is értékeli, és elismeri azt az erőfeszítést, amelyet annak érdekében tesznek, hogy a magyar közigazgatási bíráskodási rendszer a közjogi hagyományainknak és az európai standardoknak is megfeleljen.

Elmondta, Magyarországon 1869 és 1949 között volt önálló közigazgatási bíráskodás, a kommunista rezsim szüntette meg, ezért is sajnálatos, hogy ennek visszaállítására csak harminc évvel a rendszerváltozás után kerülhet sor. A közigazgatási bíráskodás a jogvédelmet erősíti, nem véletlen, hogy számos európai országban szervezetileg elkülönült közigazgatási bírósági rendszer működik – húzta alá.

Elmondta, a bizottság elismerte, hogy az önálló közigazgatási bíróság felállítása nem megy szembe a nemzetközi trendekkel, hiszen az számos országban ugyanígy elkülönül a rendes bíróságoktól, mint Magyarországon.

A miniszter közölte: a közigazgatási bíróságok olyan független bíróságok, amelyek az eléjük kerülő közigazgatási jogvitákban hoznak döntéseket. A Velencei Bizottság Magyarország esetében is elismerte a miniszteri igazgatás létjogosultságát. Hozzátette, Európa több országában a bíróságok igazgatása az igazságügyi miniszterhez tartozik, természetesen kellő garanciarendszer kiépítésével. A miniszteri igazgatás pedig azt jelenti – mondta -, hogy a miniszter felelős az igazságszolgáltatás tárgyi feltételeinek biztosításáért, különösen a közigazgatási bíróságok költségvetéséért, amelynek tervezetét a tárca állítja össze és az igazságügyi miniszter nyújtja be az Országgyűléshez. Fontos feladata a miniszternek a bírói státusok számának meghatározása, valamint ő tesz javaslatot a köztársasági elnöknek az új bírák kinevezésére.

A bérrendezésről elmondta, a 2020-as költségvetés tervezésénél kiemelten kell foglalkozni ezzel. Közölte: “Úgy gondolom, semmi akadálya annak, hogy 2020. január 1-jével megtörténjen a bírói illetményrendezés.”

Az európai parlamenti választásokról közölte, megtiszteltetésnek veszi az uniós szerepkörre vonatkozó felkérést, “és ha a májusi választás után az a feladat vár rám, hogy az európai színtéren képviseljem hazámat, akkor nem fogok kitérni előle. Igyekszem helytállni és mindent megtenni egy erős Európa erős nemzeteinek együttműködéséért.”

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Lassan szikkad a talaj

    A múlt hét jelentős esőzései után a héten már országszerte száraz, egyre melegebb időjárási körülmények között szikkadhattak a talajok, így lassan folytatódhat a kukorica betakarítása és az őszi kalászosok sár miatt félbe maradt vetése. A száraz idő a hétvégéig folytatódik, szombattól kissé változékonyabbra fordul időjárásunk, főként délen és keleten lehet számítani kisebb esőkre, záporokra.

  • A természet szolgálatában - Ötven éves a Bakonyerdő Zrt.

    Hazánk legjelentősebb faiparral rendelkező erdőgazdasága kiterjedt erdeivel, történelmi emlékhelyekkel, lenyűgöző vadállományával méltán kedvelt turisztikai célpont. A Bakonyerdő Zrt. 50 éves fennállásának alkalmából ünnepélyes megemlékezést tartottak az erdőgazdaság huszárokelőpusztai vendégházában.

  • Az EU-ban betilthatják a kolbász elnevezésű vegán termékeket

    E tárgykörben a végső szavazásra várhatóan két hét múlva kerül sor az Európai Parlamentben, melynek tagjai azt szeretnék megakadályozni, hogy a növényi eredetű termékeket gyártók ne használják a hús- vagy tejtermékekkel jellegzetesen kapcsolatos kifejezéseket, ennélfogva betiltanák az olyan szókapcsolatok, mint például a „vegetariánus burger”, „yoghurt stílusú” vagy „sajtpótló” használatát.

Címkék

Legtöbbet megtekintett