Keressen minket

Hírek

Másodszor szerveztek építőtábort a Kis-Balatonnál

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Gyerekek korlátot festenek a második alkalommal megszervezett kis-balatoni építőtáborban Balatonhídvégen, Balatonmagyaród közelében 2019. augusztus 9-én. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), a zalakarosi Szabadics Zrt. és a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által a zalaszabari Holnapocska Tábor keretein belül szervezett építőtáborban tíz nap alatt 30 zalaegerszegi gimnazista tölti az idejét. Fotó: MTI/Varga György

A munka becsületét és szeretetét is megtanulják, de akár majdani dolgozói is lehetnek a vízügyi ágazatnak azok a fiatalok, akik ezen a héten részt vesznek a második alkalommal megszervezett kis-balatoni építőtáborban – fogalmazta meg az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója csütörtökön.

Láng István, a balatonhídvégi helyszínen tartott sajtótájékoztatón azt mondta: a fiatalokban kialakulhat “a munka becsülete”, ugyanakkor azt is tapasztalják, hogy aki egyszer munkát végez a vízügyi területen, később akár dolgozóként is számíthatnak rá. Márpedig ebben az ágazatban is szükség van az utánpótlásra.

A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BFNPI), a zalakarosi Szabadics Zrt. és a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány által a zalaszabari Holnapocska Tábor keretein belül másodszor szervezett építőtáborban tíz nap alatt 30 zalaegerszegi gimnazista tölti az idejét.

Láng István szerint olyan környezetben lehetnek, ahol “ráéreznek a víz és a természet szépségeire, és talán meg is becsülik azt”. Ezt a zalai kezdeményezést pedig érdemes lenne országos szinten is elterjeszteni.

Puskás Zoltán, a BFNPI igazgatója kifejtette: a táborozók nagyrészt a nemzeti park területén végeznek hasznos munkát, amivel sikerül “kiszabadítani őket” a számítógépek, mobiltelefonok virtuális világából. Mostanra a környezeti nevelési programjuk részének is tekintik az építőtábort.

Az elmúlt napokban a kápolnapusztai bivalyrezervátumban kertészkedtek, kerítéseket, kapukat csiszoltak és festettek a fiatalok. Értékes munkát végeznek, a 14 bemutatóhelyen évente mintegy félmillió látogatót fogadó nemzeti parknak amúgy is nagy fejtörést okoz a helyszínek folyamatos karbantartása, gondozása – ismertette az igazgató.

Kajári Attila, a Zalaegerszegi Tankerületi Központ igazgatója is megerősítette: nagyon fontos, hogy a fiatalok a mindennapi környezetükből kikerülve megtapasztalják a munka értékét, annak minden kellemes és kellemetlen oldalával együtt. A tábor ezen túlmenően csapatépítő hely is, ami segíti a diákok összekovácsolódását.

Kovács Tamás, a Szabadics a Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi tagjaként hozzátette: az alapítvány célja éppen az, hogy olyan kezdeményezéseket támogassanak, amelyek gyermekjóléti, gyermekegészségügyi célokat, vagy a fiatalokhoz kapcsolódó társadalmi célokat szolgálnak.

Forrás: MTI

 

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Nyitva tarthatnak a tavaszi munkák elvégzését biztosító üzletek

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), illetve a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) javaslatára a Kormány úgy döntött, hogy a kéthetes lezárás alatt is nyitva tarthatnak a mezőgazdaság és az élelmiszeripar zavartalan működéséhez szükséges üzletek.

  • Idén sem lesz kevesebb rovarkártevő?

    Habár január-februárban voltak hidegebb napok, ezek valószínűleg igazán sokat nem gyérítettek az áttelelő rovarok létszámán. A rovarkártevők nagy része a talajban, repedésekben, növényi maradványokban vészeli át a telet. Ahhoz pedig, hogy a talajfelszín közelében telelő rovarok elpusztuljanak, tartós – 10 °C körüli hőmérséklet szükséges.

  • Érdemes málnát ültetni a házi kertbe

    A munkaerő-piaci helyzet változása miatt átalakulóban a zöldség-gyümölcs kínálat. A gépesíthető, üzemszerűen termeszthető kultúrák megmaradnak (alma, barack, körte, meggy), ám a nagy kézimunka igényűek vagy eltűnnek, vagy megdrágulnak majd. A málna is lassan visszaköltözik a kiskertekbe, hiszen a termelőknek egyre nehezebb munkaerőt találni.

Címkék

Legtöbbet megtekintett