Keressen minket

Hírek

Meghalt Sára Sándor

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Saját halottjának tekinti Sára Sándort a közmédia, amely műsorváltozással emlékezik a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth nagydíjas, Kossuth- és Balázs Béla-díjas magyar operatőrre, filmrendezőre, a Duna Televízió egykori elnök-főigazgatójára – közölte az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-vel.

Sára Sándor életének 86. évében, méltósággal viselt, hosszan tartó betegség után hunyt el vasárnap.

Mint a közleményben felidézik, Sára Sándor 1953-tól a Színház- és Filmművészeti Főiskola operatőr szakán végezte tanulmányait Illés György és Keleti Márton tanítványaként. 1956-ban a főiskola forradalmi bizottságának tagja volt, ezért kis híján eltávolították az intézményből, diplomamunkája 1957-ben a Gaál István által rendezett Pályamunkások című etűd volt. Végzése után a Mafilm munkatársa lett, 1962-ben kezdett filmeket forgatni. Színes felvételeivel, karakteres totáljaival, az emberi arc költészetét és tragikumát felfedező képeivel olyan alkotások sikeréhez járult hozzá, mint a Sodrásban, az Orfeusz és Eurydiké (Gaál Istvánnal), a Tízezer nap és A mérkőzés (Kósa Ferenccel), az Apa (Szabó Istvánnal), a Szindbád (Huszárik Zoltánnal), valamint az Árvácska (Ranódy Lászlóval).

Néhány rövid dokumentumfilmet követően (Cigányok, Egyedül, Vízkereszt) az önéletrajzi ihletésű Feldobott kő című munkájával debütált játékfilmrendezőként 1968-ban. Következő rendezése, az 1974-ben készült Holnap lesz fácán erősen szatirikus képet festett az akkori közéleti anomáliákról, emiatt majdnem betiltották. 1977-ben készítette el a 80 huszárt az 1848-as forradalom hírére minden veszély és tiltás ellenére hazatérő magyar katonákról, a hősiesség és helytállás filmes emlékművét. 1987-es rendezése, a Tüske a köröm alatt a vidéki kiskirályok visszaéléseivel foglalkozott. Utoljára 1996-ban rendezett játékfilmet A vád címmel, ennek forgatókönyvét a József Attila-díjas vajdasági magyar íróval, Gion Nándorral közösen írta.

Noha Sára Sándor kedvence a játékfilm volt, a szakma és a közönség elsősorban dokumentumfilmesként tartja számon. Sok-sok kilométernyi hosszúságú filmszalagon rögzítette a magyar történelem krónikáját. Puritán eszközökkel megformált munkáiban leleplező szenvedéllyel igyekezett a közelmúlt fájdalmas eseményeit tények, tanúk, vallomások segítségével felidézni. Legismertebb munkái: a fél évszázad magyar történelmét egyéni sorsokon át bemutató Néptanítók (1981), a Don-kanyarban megsemmisült 2. magyar hadsereg – sokáig tabunak számító – tragikus sorsát elbeszélő Krónika című tévésorozat, illetve ennek filmváltozata Pergőtűz címmel (1982). A 25 részes sorozatot annak idején a harmadik rész után – szovjet tiltakozásra – levették a televízió műsoráról, a belőle készült könyvet bezúzták, a cenzúrázatlan sorozat csak 2002-ben volt először látható a Magyar Televízióban.

A “Sír az út előttem…” (1986-87) a bukovinai székelyek történetét mutatja be, 1992-ben készült a Magyar nők a Gulágon. 1999-ben forgatta a Tájak, borok, városok című sorozatot, 2001-ben portréfilmet készített az indiai és magyar származású Amrita Sher-Gil festőnőről. A 2004-es Nehézsorsúak című sorozatban a szovjet lágerek magyar túlélői vallottak sorsukról, a Memento (2006) három tragikus asszonyi sorsot mesél el. Dokumentumfilmjeivel 1986-ban és 1987-ben is elnyerte a Magyar Filmszemle nagydíját.

A filmezés mellett közéleti szerepet is vállalt: 1986-tól 1993-ig, majd 2002-től 2005-ig a Magyar Filmklubok Szövetségének elnöke, 1993 júliusától az akkor indult Duna Televízió elnök-főigazgatója, majd 1996 júliusától 2000-ig első elnöke volt. 1992-től a Magyar Művészeti Akadémia tagja, 1995-től elnökségi tagja, 2007 és 2010 között ügyvezető elnöke volt.

Sára Sándor kiváló munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A Kossuth-díjat 1978-ban vehette át, 1968-ban Balázs Béla-, 1997-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki, 1999-ben megkapta a Magyar Művészetért Alapítvány díját, 2002-ben a Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, 2003-ban Gulág-emlékérmet, 2004-ben Hazám-díjat, 2005-ben a Magyar Mozgókép Mestere címet és Prima-díjat, 2012-ben a magyar filmkritikusok életműdíját. 1974-ben érdemes művész, 1987-ben kiváló művész, 2014-ben a nemzet művésze lett, díszpolgára Turának és Pest megyének. 2017-ben munkássága és életműve elismeréseként a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) életműdíját vehette át, 2018-ban a magyar filmművészet nemzetközi elismertetéséhez egyéni látásmódú, a társadalmi problémákat kivételes érzékenységgel ábrázoló, dokumentarista stílusú filmjeivel hozzájáruló, kimagaslóan sikeres operatőri és rendezői pályája elismeréseként megkapta a Kossuth Nagydíjat.

A közmédia műsorváltozással emlékezik Sára Sándor munkásságára: a Duna Televízió 21.15-től a Feldobott kő című filmet vetíti, majd 22.55-től a Szerelmes földrajz ismeretterjesztő sorozat Amit magammal viszek… Sára Sándor Káli-medencéje című részét tűzi műsorára, amelyet a Duna World nézői 19.25-től láthatnak. Az M5 csatorna 21.30-tól A Nagyok című dokumentumfilm-sorozat Sára Sándorról készült portréját vetíti, a Kossuth Rádió pedig  19.08-tól sugározza a Nagyok című zenés portréműsor 2018. október 10-i adását, amelyben Süveges Gergő beszélgetett a sokoldalú művésszel.

Sára Sándort a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. saját halottjának tekinti.

Kiemelt kép: Stekovics Gáspár felvétele/Wikipédia

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A klímavészhelyzet kertjei

    Tervezői munkám, kertészkedésem közben szerzett tapasztalataim, a szakmai továbbképzések és beszélgetések lassacskán meggyőztek arról, hogy klímavészhelyzet küszöbén állunk. Nem mondhatom, hogy lelkileg könnyű volt szembesülni a probléma súlyával, hiszen vélhetően az emberiség eddigi legnagyobb próbatétele vár ránk, de örülök, hogy megtörtént, hiszen felismerés nélkül nincs cselekvés.

  • Alkotói természet, természetben alkotás

    Erdei barangolásaink során sokszor találkozunk épített erdei létesítményekkel. Arra azonban kevesen gondolnak, mennyi szakismeret szükséges ahhoz, hogy ezeket az építményeket erdei környezetbe ágyazzuk, és ott üzemeltessük. Minden munkában visszatükröződik a tervező egyedi látásmódja is.

  • Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

    Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.

Címkék

Legtöbbet megtekintett