Keressen minket

Hírek

Megkezdte háromnapos apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Ferenc pápát (j) fogadja Klaus Iohannis román államfő a bukaresti államfői rezidencia, a Cotroceni-palota előtt 2019. május 31-én. A katolikus egyházfő háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatáson vesz részt Romániában. MTI/Baranyi Ildikó

Megkezdte pénteken háromnapos pasztorális és ökumenikus jellegű apostoli látogatását Romániában Ferenc pápa.

A katolikus egyházfő helyi idő szerint 11 óra (magyar idő szerint 10) óra után néhány perccel érkezett meg Romániába. Ferenc pápát Klaus Iohannis román államfő és felesége Carmen Iohannis, valamint a katolikus püspöki kar várta a bukaresti nemzetközi repülőtéren. Innen egy kék Dacia Logan személygépkocsival indult a látogatás első színhelyére, a bukaresti elnöki hivatalba, ahol katonai tiszteletadással fogadják.

Ferenc pápa először a román világi vezetőkkel találkozik, majd a többségében ortodox vallású Románia patriarkátusánál tesz ökomenikus látogatást, és Daniel pátriárkával együtt az épülő Nemzet Megváltása román ortodox katedrálist is felkeresi.

Ezt követően délután kezdődik Ferenc pápa “járjunk együtt” mottóval megszervezett pásztori útja Romániában, amelynek első állomásán a bukaresti római katolikus Szent József székesegyházban pontifikál szentmisét.

Az egyházfő mostani látogatásán egyházmegyéjükben keresi fel a romániai katolikus közösségeket, húsz évvel II. János Pál pápa egyházdiplomáciai premiernek számító, Bukarestre korlátozódó történelmi látogatása után. A két évtizeddel korábbi látogatás során először járt a katolikus egyházfő ortodox többségű országban. A mostani alkalom is történelmi: először látogat el a pápa Erdélybe.

A romániai katolikusok között többségben lévő magyar hívőket szombaton, a közösség legjelentősebb zarándokhelyén, a csíksomlyói hegynyeregben keresi fel a pápa: az itt bemutatandó szabadtéri szentmise szinte végig latin és magyar nyelven zajlik.

A pápa szombat délután a moldvai Jászvásáron (Iasi) fiatalokkal és családokkal találkozik.

Vasárnap az erdélyi Balázsfalván avat boldoggá szentmise keretében hét román vértanú görög katolikus püspököt.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Így fakasztanak vizet a levegőből Etiópiában: egy fügefa féle adta az ötletet

    Tiszta ivóvíz a levegő tavaiból… A tiszta víz hiányának problémája világszerte több mint egy milliárd embert érint. De vizet nem csak a földből nyerhetünk, a légkör mindenhol adott és tartalmazza a víz elképzelhető legtisztább formáját. Ebből kifolyólag lehetővé válik, hogy egy ügyes szerkezettel ivóvízhez jussunk még a legaszályosabb, legszárazabb helyeken is.

  • Bronzérmet hozott az áltejcsokoládé a szegedi egyetemistának

    Kókuszos-rizses, mandulás és kesudiós „tejpor” volt az alapanyaga annak a csokoládénak, amelyet Csatári Enikő, a SZTE hallgatója készített a 35. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára. Harmadik lett. Tejcsokoládénak csak azért nem nevezhetjük, mert nem állati eredetű tejszármazék van benne.

  • Nemzetiségek találkoztak a szarvasi aratónapon

    Szarvas-Ezüstszőlőben megrendezték a XXIV. Kárpát-medencei Nemzetiségi Napok és Aratónapot. A Magyarok Kenyere 15 millió búzaszem gyűjtésének, a Kárpát-medencei nemzetiségek találkozójának és a Békés Megyei Gazdakörök Szövetsége éves közgyűlésének is otthont adott a rendezvény.

Címkék

Legtöbbet megtekintett