Keressen minket

Hírek

Menczer Tamás: a kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Menczer Tamás tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkár jelképesen átadja Keveházi Klárának, az Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztési és humanitárius igazgatójának a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatását a minisztériumban 2019. szeptember 18-án. A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Keresztény Újságírók Nemzetközi Konferenciája főszervezőjeként 5 millió forintot adományoz a Magyar Ökomenikus Segélyszervezetnek az iraki veszélyeztetett helyzetben lévő keresztény közösségek támogatására. Forrás: MTI/Balogh Zoltán

A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, például a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik – mondta Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM)  tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megítéléséért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Menczer Tamás beszédében emlékeztetett: a közelmúltban rendezték meg a keresztény újságírók nemzetközi konferenciáját, amelyen a keresztények üldöztetése is téma volt. Ma 245 millió embert üldöznek valamilyen formában azért, mert keresztény – közölte.

Az államtitkár ötmillió forintos adományt adott át az Ökumenikus Segélyszervezetnek a Közel-Keleten élő nehéz sorsú keresztények megsegítésére – ezt az összeget a konferencia szervezése során sikerült megtakarítani – a támogatásból két iraki iskola udvarát újítják fel, valamint felszerelik sporteszközökkel.

Kifejtette: a konferencia során egyértelmű volt, hogy mi a különbség a keresztény és a liberális felfogás, a kereszténydemokrácia és a liberális demokrácia között.

A kereszténydemokrata felfogás mást tart értékesnek, mint a liberális, a kereszténydemokrata megközelítés közösségben: családban, nemzetben gondolkodik, a liberális pedig egyénben. A liberálissal szemben a kereszténydemokrata felfogás értékesnek tartja és támogatja, ha az egyén tesz a közösségéért, például családot alapít, gyermeket nevel vagy éppen munkát vállal és helyt áll a munkahelyén. A liberális álláspont szerint a hagyományok, a vallás, a nemzet megkötnek minket, ezért szabadulni kell tőlük, a kereszténydemokrata felfogás szerint viszont ezek értékek és meg kell őrizni őket – magyarázta.

Az államtitkár kitért arra: gyakran “támadnak minket” azzal, hogy a magyar kormány migrációs politikája nem kereszténydemokrata, nincs összhangban a keresztény értékekkel. Ennek épp az ellenkezője igaz: Magyarország valóban épített kerítést, hogy megállítsa a migrációt, megvédje a magyar embereket, de emellett helybe viszi a segítséget a válságrégiókba, mert az az elve, hogy nem a bajt kell idehozni, hanem a segítséget kell odavinni, ahol a legnagyobb szükség van rá – hangsúlyozta.

Keveházi Klára, az Ökumenikus Segélyszervezet fejlesztési és humanitárius igazgatója elmondta: Irakban a korábban az Iszlám Állam terrorszervezet által elfoglalt területeken súlyos a helyzet, és bár van iskola, ahol már elindult az élet, a legtöbb esetében külső segítség nélkül nincs esély, hogy újra elkezdődjön a tanítás. Pedig az oktatási körülmények javítása is elengedhetetlen, hogy a családok a szülőföldjükön tudjanak maradni – tette hozzá.

Közölte: a segélyszervezet igyekszik segíteni a helyi családokat, javítani az életfeltételeiket és támogatni a távozni kényszerültek hazatérését. Eddig is lakóházak, iskolák, vízhálózatok felújítását segítették – sorolta.

Keveházi Klára azt mondta, a térségben leromlott állapotban vannak az iskolák, veszélyesek az iskolaudvarok, ezért a most kapott adományból két középiskola udvarában alakítanak ki sportolásra alkalmas helyet és sporteszközöket is vesznek.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Fejlődés, fejlesztés, befektetés

    Számos fogalom átértékelődött az életünkben lassan több mint egy éve jelen lévő koronavírus-­járvány következtében. Az eddig természetesnek tűnő dolgok bizonytalanná váltak, sok minden át- és felértékelődött. Kiderült, mi nélkül lehet, és mi az, ami nélkül nem tudunk élni. Ilyen utóbbi az élelmiszer-ellátás, és az ahhoz kapcsolódó termelés biztonsága.

  • A fenntarthatóság mellett kötelezte el magát a New Holland

    Az idén 126 éves mezőgazdasági gépgyártó cég idén erősíteni kívánja piaci pozícióit, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szán a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek - hangzott el a márka első európai online sajtótájékoztatóján.

  • Növénytáplálás földön égen

    Az elmúlt évtizedekben a világ mezőgazdasága nagyot fejlődött. Elég csak a korszerű gépekre vagy az innovatív fajtákra, hibridekre gondolni. Ugyanakkor mintha kicsit megfeledkeztünk volna legfontosabb termelő eszközünkről, a talajról.

Címkék

Legtöbbet megtekintett