Keressen minket

Hírek

Módosították a brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szabályait

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Módosították kedden a kormányzó brit Konzervatív Párt vezetőválasztási szabályait. Az azonnali hatályú változtatás célja az, hogy minél hamarabb munkába állhasson a párt éléről pénteken távozó Theresa May miniszterelnök utódja.

May a múlt hónap végén jelentette be, hogy a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszerét rögzítő, a londoni alsóházban háromszor is elutasított megállapodás elfogadtatásának kudarca miatt június 7-én távozik a Konzervatív Párt vezetői tisztségéből. Ez miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de ügyvezető minőségben az utód megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat.

Az utódválasztási folyamat első szakaszában az alsóházi konzervatív frakció többfordulós szavazássorozattal két lehetséges jelöltre szűkíti le az indulók listáját, egy-egy jelöltet kiejtve minden egyes fordulóban.

Ha az utolsó forduló után versenyben maradt két jelölt egyike sem lép vissza, a Konzervatív Párt 160 ezer regisztrált tagja választhatja meg közülük postai szavazással a párt új vezetőjét, aki egyben Nagy-Britannia következő miniszterelnöke is lesz.

A Konzervatív Párt szabálykönyvének eddigi előírása szerint a vezetői tisztségre jelentkezőket az alsóházi tory frakció két másik tagjának is támogatnia kellett.

A kedden végrehajtott módosítás után az utódválasztási versengésben induló jelöltek mindegyikének immár nyolc képviselőtárs támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy jelentkezését a konzervatív frakció legbefolyásosabb szakpolitikai irányadó és végrehajtó testülete, a kormányzati tisztséget nem viselő képviselők alkotta 1922 Bizottság elfogadja.

A bizottság, amely onnan kapta nevét, hogy az alapítók az 1922-es parlamenti választásokon kerültek be a londoni alsóházba, informális, de gyakorlatilag kötelező erejű politikai ajánlásokat tesz a kormányzati – ellenzéki időszakokban árnyékkormányzati – tisztséget viselő konzervatív képviselőknek.

E frakciótestület hatáskörébe tartozik a Konzervatív Párt vezetőváltási folyamatának irányítása is, és a kedden elhatározott módosítást is ez a képviselőcsoport kezdeményezte.

Új szabály az is, hogy az első és a második fordulóban immár nem elégséges a versenyben maradáshoz az, hogy az adott jelölt ne a legkevesebb voksot kapja: az első szavazási körben a továbblépéshez meg kell szerezni a 313 fős konzervatív frakció szavazatainak legalább az öt százalékát, a második fordulóban ez a bennmaradási küszöb 10 százalékra emelkedik.

Ha az első két fordulóban mindegyik induló átlépi a minimálisan megkövetelt szavazatarányt, akkor lép életbe ismét az az eredeti szabály, hogy a legkevesebb frakcióvoksot szerző jelölt esik ki a versenyből.

A nevezési határidő jövő hétfő. Az első szavazási fordulót jövő csütörtökön, a továbbiakat június 18-án, 19-én és 20-án tartják meg a jelenlegi menetrend alapján.

A versenyben maradó utolsó két jelölt június 22-én kezdheti meg kampányát a párttagság körében.

Az utódjelöltek mezőnye jelenleg 11 fős. Eredetileg 13-án jelezték, hogy indulnak a Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, de kedden két jelölt, James Cleverly Brexit-ügyi államtitkár és Kit Malthouse, az önkormányzatokért felelős tárca államtitkára visszalépett.

A legismertebb indulók között van Boris Johnson volt külügyminiszter, a keményvonalas tory Brexit-tábor frontembere – akit a fogadóirodák jelenleg a legesélyesebb utódjelöltnek tartanak -, Sajid Javid belügyminiszter, Jeremy Hunt külügyminiszter, Michael Gove környezetvédelmi miniszter, Andrea Leadsom, az alsóház volt vezetője, Dominic Raab volt Brexit-ügyi miniszter és Rory Stewart, a nemzetközi fejlesztési tárca vezetője.

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az integráció nem a vitákról szól

    Hatalmas erőfeszítéseket tesz az Európai Unió a leszakadó országok gazdasági felzárkóztatásáért, a közös gazdasági erőt biztosító integráció elmélyítéséért, és még sok tennivaló van ennek érdekében. Erőfeszítések ide vagy oda, az biztos, hogy a COVID után gazdasági értelemben is más lesz a világ.

  • Gyógynövények - Nem is gondolnánk…

    A világon rengeteg, megközelítőleg 12 000 gyógynövényfaj él, ebből hazánkban 300-350-et használtak kisebb-nagyobb jelentőséggel történelmünk során. Jól látszik, hogy a körülbelül 30 gyakori, közismert gyógynövényen túl még sok olyan növény él hazánkban, amelyek valamilyen gyógyhatással, vagy kedvező élettani hatással rendelkeznek. Néhány meglepő képviselőjüket mutatjuk be.

  • A tehenész-gumicsizma már a múlté

    Egy pályakezdő agrármérnöknek hatalmas megpróbáltatás a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanakkor nem is lehetetlen. Hogy megvalósuljon, folyamatos tapasztalatszerzésre van szükség: meg kell ismerni a szakma legalját, a kétkezi munkát, az alkalmazottak gondolkodásmódját, az állatok életét, és ezekből építkezve létrehozni a vállalkozást, máskülönben a cég ingatag alapokon nyugszik.

Címkék

Legtöbbet megtekintett