Keressen minket

Hírek

Nagy István: a magyar mezőgazdaságot a Hortobágyon alapozták meg őseink

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Gulyások a Szent György-napi kihajtási ünnepen, a Hortobágyon 2019. április 27-én. MTI/Vajda János

A mai magyar állattenyésztést, a mezőgazdaságot őseink kitartó, szorgalmas munkájukkal a Hortobágyon alapozták meg, az innen fejlődésnek indult értékeinkre büszkék vagyunk – mondta az agrárminiszter a szombati Szent György-napi kihajtási ünnepségen. 

Nagy István hangsúlyozta: fontos, hogy megmaradjanak a Hortobágyon honos fajták, a gének, mert “ezek jelképeznek bennünket, és mutatják meg azokat az állomásokat, amelyeken keresztül fejlődött korszakról korszakra a magyar agrárium”.

Emlékeztetett: a hortobágyi puszta idén húsz éve lett a világörökség része, és “büszkék lehetünk arra, hogy mások is értéknek tekintik azt, amit létrehoztak itt eleink”. Az agrárminiszter szerint mindaz, ami a Hortobágyon látható, a magyar kultúra része, egyszeri és megismételhetetlen érték, olyan alap, amelyre a “jövőnk is épülhet”.

Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára az MTI-nek elmondta: 2020 szeptemberéig 3 milliárd forintos fejlesztés valósul meg a Hortobágyon. A beruházás keretében felújítják a pusztai állatparkot, a Mátai ménes területén lovasparkot és parkolókat építenek, megújul a Pásztormúzeum és Hortobágy község főtere is.

Az esős idő ellenére sokan látogattak ki a hortobágyi kilenclyukú hídhoz, hogy szemtanúi lehessenek a puszta tavasznyitó eseményének, amelyen a kihajtási ünnep mellett kézműves vásárral, és Világörökségünk, a puszta napja elnevezésű rendezvénnyel is várták az érdeklődőket. A program idei díszvendége, a szintén világörökségi helyszín, a Fertő-táj volt.

A gazdag állattartó tradíciókkal rendelkező Hortobágyon kiemelkedően fontos a Szent György-napi kihajtási ünnep, ahol a pásztorokkal és állatokkal is megismerkedhetnek az érdeklődők. A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-étől számította. Az állattenyésztéssel foglalkozó népek körében az időjárástól és a legelők állapotától függően ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek fogadása vagy a juhbemérés is.

A hagyományokhoz hűen a kilenclyukú hídon áthajtották a jószágokat, átvonultak a csergető csikósok, a híres pusztaötös, miközben a híd lábánál legelészett az impozáns szürkemarha gulya. A puszta napján a híres hortobágyi csárdában hamisítatlan pusztai ételeket – szürke marhából, rackajuhból, házi bivalyból készült fogásokat – kínáltak a vendégeknek. Sokakat vonzott a vásártéri kézműves forgatag, ahol egyebek mellett bioételekkel, bioborokkal, kézműves termékekkel és színes programokkal várták a látogatókat.

Medgyesi Gergely Árpád, a nemzeti park területén természetvédelmi fenntartási feladatokat ellátó Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a hortobágyi pusztán idén 1050 magyar szürke szarvasmarha tehén, 80 nóniusz kanca, mintegy 200 bivalytehén és 1300 racka anyajuh legel.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az integráció nem a vitákról szól

    Hatalmas erőfeszítéseket tesz az Európai Unió a leszakadó országok gazdasági felzárkóztatásáért, a közös gazdasági erőt biztosító integráció elmélyítéséért, és még sok tennivaló van ennek érdekében. Erőfeszítések ide vagy oda, az biztos, hogy a COVID után gazdasági értelemben is más lesz a világ.

  • Gyógynövények - Nem is gondolnánk…

    A világon rengeteg, megközelítőleg 12 000 gyógynövényfaj él, ebből hazánkban 300-350-et használtak kisebb-nagyobb jelentőséggel történelmünk során. Jól látszik, hogy a körülbelül 30 gyakori, közismert gyógynövényen túl még sok olyan növény él hazánkban, amelyek valamilyen gyógyhatással, vagy kedvező élettani hatással rendelkeznek. Néhány meglepő képviselőjüket mutatjuk be.

  • A tehenész-gumicsizma már a múlté

    Egy pályakezdő agrármérnöknek hatalmas megpróbáltatás a semmiből felépíteni egy vállalkozást, ugyanakkor nem is lehetetlen. Hogy megvalósuljon, folyamatos tapasztalatszerzésre van szükség: meg kell ismerni a szakma legalját, a kétkezi munkát, az alkalmazottak gondolkodásmódját, az állatok életét, és ezekből építkezve létrehozni a vállalkozást, máskülönben a cég ingatag alapokon nyugszik.

Címkék

Legtöbbet megtekintett