Keressen minket

Hírek

Nagy István: a Nemzeti Földügyi Központ a magyar mezőgazdaság újabb erős bástyája

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Nagy István agrárminiszter a Nemzeti Földügyi Központ megalakulásáról tartott sajtótájékoztatón Budapesten a szervezet fővárosi székhelyén 2019. július 8-án. Létrejött a Nemzeti Földügyi Központ (NFK), a kormány döntésének értelmében júliustól ez az agrárminiszter irányítása alá tartozó központi költségvetési szerv végzi az állami földek kezelését, felügyeletét. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Nemzeti Földügyi Központtal (NFK) egy újabb erős bástya jött létre, amely a magyar mezőgazdaság versenyképességét és az ezzel kapcsolatos teendők átláthatóságát szolgálja – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

A miniszter elmondta, hogy a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) általános jogutódjaként alakult meg július 1-jén az NFK, amely változatlanul ellátja az NFA korábbi feladatait, de újonnan alapított költségvetési szervként tevékenységi köre és létszáma egyaránt bővül. A központot az átalakulással megszűnő NFA korábbi elnöke, Nagy János vezeti majd – tette hozzá.

Ismertette, hogy a kormány a nemzeti birtokrendezésben meghatározó szerepet szán a Nemzeti Földalap kezeléséért felelős szervként az NFK-nak. Többek között feladata lett a Földet a gazdáknak! program folytatása, valamint az osztatlan közös tulajdonú földek rendezése is, ezt a június 30-án megszűnt Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft.-től vette át. A jövőben az NFK, mint birtokrendezési eljárásokat koordináló szerv feladata lesz, az osztatlan közös tulajdon megszüntetésével és más, átfogó birtokrendezési eljárásokkal kapcsolatos feladatok országos szintű előkészítése, koordinálása.     Az öntözésfejlesztés mára megkerülhetetlenné vált – mondta, és hozzátette, hogy ezért növelnék a termelők öntözési hajlandóságát megfelelő szabályozási és támogatási környezet megteremtésével, valamint együttműködési és hosszú távú tervezési szemlélettel. Az ezekkel összefüggő feladatokat az NFK látja majd el mint a korábbi kormányhatározatok alapján létrehozni tervezett “öntözési ügynökség”.

Mindezek mellett egyes erdészeti igazgatási feladatok is átkerülnek az új intézményhez. Immár a hatáskörébe tartozik: az erdőgazdálkodás szabályozásához szükséges erdészeti informatikai rendszerek üzemeltetése; kiemelten az Országos erdőállomány adattárhoz kapcsolódó térinformatikai állományok folyamatos karbantartása és fenntartása; az erdészeti hatósági tevékenységéhez kapcsolódó informatikai rendszerek működtetése; valamint az erdőgazdálkodói nyilvántartás és az erdészeti szakirányítói névjegyzék vezetése is – sorolta.

Nagy István megjegyezte, hogy a szervezet fontos feladata még az erdő ökológiai állapotának és gazdasági erőforrásainak felmérése, változásának nyomon követése, az egészségi állapotának, az éghajlat-változás hatásainak figyelemmel kísérése is. 2020. január 1-jétől pedig az NFK hatáskörébe kerül a körzeti erdőtervezési feladatok ellátása is.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Talaj- és növényanalízis a Kamaránál

    A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara köztestületként többféle szolgáltatással járul hozzá, hogy tagjai minél gyorsabban és költséghatékonyabban tudják teljesíteni jogszabályi kötelezettségeiket, pályázati vállalásaikat. Emellett a tudatos gazdálkodást is segíti azzal, hogy 2019-től talaj-, a tavalyi évtől pedig növényminták elemzését is elvégzi.

  • Már lehet spárga- és gyógynövény-ültetvény telepítésre pályázni

    A Nébih szakemberei összegyűjtötték az ültetvénytelepítés és gyógynövénytermesztés támogatásra megjelent Széchenyi 2020 pályázat benyújtásához a spárga- és gyógynövény szaporítóanyagokról és igazolásokról szóló legfontosabb tudnivalókat, a teljesség igénye nélkül.

  • Új fejezet kezdődik a „juh és kecskehús” ágazatban

    Hivatalosan is elismert szakmaközi szervezetté vált a „juh és kecskehús” ágazatban a Juh és Kecske Ágazatért Egyesület. Az erről szóló dokumentumot június 16-án adta át az agrártárca helyettes államtitkára, Tarpataki Tamás az Egyesület elnökének dr. Mezőszentgyörgyi Dávidnak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett