Keressen minket

Hírek

Nagy István: exportra is bőven jut a magyar gabonából az idén

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Fotó: Fekete István/kormany.hu

A tavalyihoz hasonlóan az idén is ötmillió tonna búzatermés várható Magyarországon, ezzel pedig nemcsak az ország ellátása biztosított, de exportra is bőven jut a magyar gabonából – hangoztatta Nagy István agrárminiszter szombaton, a Vas megyei Bükön rendezett hagyományos aratóünnepen.

Felidézte, hogy tavaly ősszel még arról szóltak a híradások, hogy “porba kellett vetni a búzát és az őszi kalászosokat”, a téli csapadékhiány pedig tetőzte a problémákat. Március végén 100-150 milliméternyi csapadék hiányzott a földekről, ami csak májusban pótlódott – tette hozzá.

Az előzetes becslések szerint azonban az időjárási viszontagságok ellenére a nyári aratású szántóföldi növényekből, mintegy 1,7 millió hektárról összesen 8 millió tonna termés betakarítása várható – közölte a miniszter.

Nagy István hangsúlyozta: országszerte több mint 60 ezer gazdálkodó számára jelenti az egész éves munka megkoronázását a most meginduló aratás.

A szántóföldi növénytermesztés az egész magyar mezőgazdaság egyik legfontosabb ágazata, amely érdemben járul hozzá a nemzetgazdaság egészének sikeréhez – jelentette ki.

A szaktárca adatai szerint az idei év első négy hónapjában 478 millió euróra nőtt a gabonaexportból származó külkereskedelmi többlete az országnak.

Nagy István az aratóünnep kapcsán szólt a hagyományok tiszteletének és megőrzésnek fontosságáról az agráriumban. Szavai szerint azokra a hagyományokra, amelyek összetartanak bennünket, nagyon vigyáznunk kell.

Ágh Péter (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról szólt, hogy a fennállásának 29. évét ünneplő büki aratófesztiválra az ország számos pontjáról érkeznek látogatók, akik nemcsak azért jönnek, hogy jól érezzék magukat, hanem azért is, hogy kifejezzék a tiszteletüket mindazok iránt, akik kétkezi munkájukkal a magyar mezőgazdaságért tesznek.

Németh Sándor (független), Bük polgármestere a rendezvényt megnyitva azt hangsúlyozta: az aratófesztivál a vasi fürdőváros legnagyobb nyári rendezvénye, amelynek szervezésében a helyi civil szervezetek is komoly részt vállalnak.

Elmondta, hogy a rendezvényre nemcsak Vas megye településeiről, hanem az ország távolabbi részéről is érkeztek aratóbandák.

A büki aratófesztiválon olyan régen alkalmazott munkafolyamatokkal találkozhatnak az érdeklődők, mint a kézi kaszálás, a marokszedés, kévekötés, megcsodálhatják a népi viseleteket, megismerhetik az egykor az aratáshoz kötődő népszokásokat, zenéket és táncokat.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A magyar akácméz „titka”

    A világon sehol másutt nincsenek a magyarországihoz fogható hatalmas, egybefüggő akácos állományok, melyek azonban nemcsak ebből a szempontból tekinthetők különlegesnek. Értéküket növeli, hogy a fák virágaiból hazánk egyik keresett exportcikke, az akácméz készül, mely 2014-ben került be a Hungarikumok Gyűjteményébe, s amely nemcsak a fogyasztók, hanem a méhészek szívéhez is közel áll.

  • A Mecsek oldalában virágzik a mandula

    Az idei nagyon enyhe tél melegrekordokkal búcsúzott február 26-án, az első tavaszi hétvégére viszont visszatér a tél. Milyen állapotban várják a gyümölcsfák a fagyokat? A legmelegebb hazai termőtájakon gazdálkodókat kérdeztük. Pécs környékén és a Balaton déli partján a kajszi rózsaszín bimbós állapotban van, a Mecsek oldalában virágzik a mandula.

  • Értéktőzsde: Elindult a jegyzés

    A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában február 22. óta újra jegyzik a takarmánykukoricát (ISCC NUTS II fenntartható takarmánykukorica). A pénzügyi befektetők 74 000 forint/tonna áron kereskedhettek a terménnyel (2021. májusi lejárat) és február 25-ig két szerződést kötöttek.

Címkék

Legtöbbet megtekintett