Keressen minket

Hírek

Nagy István: támogatások és programok segítik a méhészet versenyképességének növelését

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Fotó: Fekete István/kormany.hu

Amagyar méhészeti nemzeti program, a mézfogyasztást ösztönző kampányok, az idén meghirdetett beporzók éve egyaránt az ágazat versenyképességének és a méhészeti tevékenység hatékonyságának növelését szolgálják – mondta az agrárminiszter pénteken a Szövetségben a magyar mézért című kiadványt bemutató sajtótájékoztatón, Budapesten. 

Nagy István ismertette, hogy a hatékonyság növelése érdekében az agrártárca 600 millió forintot különített el, amely az 1,2 millió méhcsaláddal rendelkező, majdnem 20 ezer méhész számára nyújt segítséget, méhcsaládonként 500 forint összegű jövedelempótló támogatással.

Emlékeztetett, az Európai Parlament tavaly márciusban elfogadta a magyar mézjelentést, amely részletesen taglalja a méhészeti ágazat előtt álló kilátásokat, továbbá felhívja az uniós tagállamok figyelmét arra, hogy fordítsanak több forrást a méhek védelmére, a mézhamisítás elleni harcra és a termelők támogatására.

Az ágazat 2010 óta több mint 10 milliárd forint, 50-50 százalékban magyar és uniós finanszírozású támogatásban részesült a magyar méhészeti nemzeti programban. Az Európai Unió (EU) által elfogadott új magyar méhészeti nemzeti program az előző ciklushoz képest több mint 20 százalékos többlettámogatást tesz lehetővé a következő három évre, közel 6 milliárd forint együttes hazai és uniós forráskerettel. Így több támogatás jut az élelmiszerminőséget és termelési hatékonyságot növelő eszközök, gépek vásárlására – tette hozzá.

A minőségi garancia és a modern kiskereskedelmi kiszerelés révén a magyar méz az európai piacokon is megállja a helyét.

Magyarországon 2010 óta az évi 40 dekagrammról egy kilogrammra emelkedett a fejenkénti mézfogyasztás, amelynek ösztönzése és népszerűsítése  a jövőben is fontos, és ezt támogatja a friss kiadvány is – fűzte hozzá a miniszter.

Erdős Norbert fideszes európai parlamenti képviselő elmondta, hogy a méhészeti programra 36 millió euró áll rendelkezésre európai szinten. A mézjelentésben 54 millió eurót javasolt a képviselő, az Európai Bizottság pedig 60 millió eurót irányzott elő a következő hétéves ciklusban – tette hozzá.     Megjegyezte, hogy az Európai Parlament agrár és vidékfejlesztési bizottságának kezdeményezésére a jövőben külön fejezet lesz a méhészetről a közös agrárpolitikában.

Az OMME és a kormány kérésére megfogalmazódott egy javaslat arra, hogy a méhegészségügyi hálózatok jobb finanszírozása új támogatási formaként jelenjen meg, emellett fontos lenne még a nemzeti regionális laborok támogatása és a méhészek a tervek szerint pályázhatnak majd tárgyi eszközökre is.     Fekete József, az (OMME) alelnöke aggályosnak nevezte azt a megállapodást, amelyet az EU dél-amerikai országokkal tervez aláírni a méz vámmentességéről. Az alelnök szerint a méz, amit behoznak nem GMO-mentes, másrészt tovább csökkentheti a jelenleg nyomott árú magyar vegyesméz árát.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Méregtelenítő kúrák - használ vagy inkább árt a testünknek?

    A méregtelenítő kúrák célja a szervezet méregtelenítése a mérgező anyagoktól, népszerűek az egészségük javításában érdekelt emberek körében. De vajon ezek hasznosak vagy inkább károsak?

  • Ha sok az autó az erdőszélen

    A járványhelyzet az erdők gondozása, fenntartása terén is érezteti hatását. A fővárosban és az agglomerációban élő mintegy hárommillió ember számára természetes kikapcsolódást kínáló, Pilisi Parkerdő által kezelt erdők látogatottsága rekordot döntött 2020-ban. A helyzet több helyen hasonló az országban.

  • Baromfihús hiány az Egyesült Államokban

    Az amerikai piacon jelenleg gondot okoz a baromfihús iránti kereslet kielégítése. A csirkehúsos szendvicsek a vártnál jobban fogynak, de a hústermelők nem tudnak lépést tartani a megnövekedett igényekkel.

Címkék

Legtöbbet megtekintett