Keressen minket

Hírek

Önkormányzat 2019 – Már nyomtatják a szavazólapokat

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke a mátraverebélyi és az alsószentmártoni szavazólap mintáját mutatja az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjainak gyártásáról tartott sajtótájékoztatón az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. budapesti nyomdájában 2019. szeptember 23-án. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Már nyomtatják az október 13-ai önkormányzati és nemzetiségi választás szavazólapjait a budapesti ANY Biztonsági Nyomdában, amelynek géptermeiben és csomagolócsarnokaiban hétfőn sajtóbejáráson mutatták be, milyen szigorú biztonsági intézkedések mellett készülnek a választási dokumentumok. 

Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda (NVI) elnöke a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a nyomda október 4-éig készen áll arra, hogy a jelöltek visszalépését figyelembe vegye, azaz a visszalépőket leveszik a szavazólapról és új szavazólapot nyomtatnak.

Az ezt követően visszalépőket a helyi választási irodákban kell majd “lehúzni” a szavazólapról – tette hozzá.

Pálffy Ilona elmondta: jelölt hiányában elmarad a polgármester-választás Balatonszepezden és Lakhegyen, három településen – Lakhegyen, Apátvarasdon és Rábaszentandráson – pedig az egyéni listás választás marad el jelöltek hiányában.

A legtöbb polgármesterjelölt, kilenc a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Hermánszegen indul. Nyolc jelölt van öt településen (Zalatárnok, Őrtilos, Egyházasrádóc, Görcsöny, Királyegyháza).

A legtöbb egyéni listás jelölt Kunágotán indul, 49. Egyeken 48, Hodászon és Alsószentmártonban 46, Halmajugrán 42, Tiszalúcon 40 az egyéni listás jelöltek száma. A jelöltek nem abc-sorrendben szerepelnek a szavazólapon, hanem a választási bizottság által kisorsolt sorrendben.

Pálffy Ilona elmondta azt is, hogy a legtöbb jelölt – 38 547 – függetlenként indul. A jelölőszervezetek közül (jelölthányaddal számolva, vagyis a közös jelölteket arányosan elosztva a jelölőszervezetek között) a legtöbb jelöltje a Fidesznek és a KNDP-nek van. Őket a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Mi Hazánk Mozgalom, az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Momentum Mozgalom, a Lehet Más A Politik, a Magyar Munkáspárt, a Párbeszéd Magyarországért Párt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, valamint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt követi.

Szólt arról is, hogy 2192 nemzetiségi települési választás tartható meg, 523 elmarad. A legtöbb nemzetiségi választópolgár Nyírbátor 1-es szavazókörében lesz, 648, ők a roma nemzetiséghez tartoznak. Budapest XI. kerületében mind a 13 nemzetiség tarthat települési választást, 12 települési nemzetiségi választás lesz a II., a III. és a XIV. kerületben, 11 pedig a IV., a VII., a VIII., a X., a XIII. és a XVIII. kerületben, valamint Pécsen és Szegeden.

Az NVI elnöke hangsúlyozta: öt évvel ezelőtt a nemzetiségi választópolgárok külön szavazókörben adhatták le voksukat a nemzetiségi választáson, ám ezt a szabályozást a nemzetiségi vezetők kérésére megváltoztatta a jogalkotó, így október 13-án már a lakóhely szerinti szavazókörben lehet voksolni a nemzetiségi választáson is.

Közölte, emiatt előfordulhatnak sorban állások, és az is elképzelhető, hogy ahol sok a nemzetiségi szavazó, ott nem tudnak a szavazókörök este 7 órakor bezárni.

Hozzátette: félő, hogy a nemzetiségi szavazók összekeverhetik az önkormányzati választás és a nemzetiségi választás szavazólapjait, ezért az utóbbiak zöld színűek lesznek, ezeket zöld színű borítékba kell helyezniük és le kell zárniuk a szavazóknak. A nemzetiségi szavazólapokat ugyanis nem a szavazatszámláló bizottság számolja össze, hanem a helyi választási bizottság.

Pálffy Ilona elmondta: az NVI azt javasolja a választási irodáknak, hogy előbb a fehér színű, “normál” szavazólapokat adják át a választóknak, ezek kitöltése és urnába helyezése után adják át a nemzetiségi zöld szavazólapokat. Emellett felhívták a helyi választási irodák figyelmét arra is, hogy ahol sok nemzetiségi szavazó van, ott alkalmazzanak még egy jegyzőkönyvvezetőt és nyissanak több fülkét a szavazás gyorsítása érdekében.

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a főpolgármesteri szavazólapból készíti a legtöbbet, több mint 1,4 milliót. A 19 megyei közgyűlés szavazólapjaiból több mint 5 millió, a polgármesteri szavazólapokból mintegy 8 millió darab készül.

A nyomda 25 millió szavazólapot fog készíteni. A legnagyobb 420×635 milliméter (több mint négyszerese az A4-es lapnak), a legkisebb A4-es. Ahol 25-nél több jelölt indul, ott két hasábban szerepelnek a jelöltek.

A szavazólapokat és a szavazási kellékeket október 2-án kezdik kiszállítani, előbb a megyeszékhelyekre és az országgyűlési egyéni választókerületi központokba, onnan viszik tovább a szavazókörökbe. A szavazólapokat zárt tehergépkocsikban, fegyveres őrök kíséretében viszik a szavazókörökbe, hasonló biztonsági intézkedések mellett, mint ahogyan a pénzszállításokat végzik.

Pálffy Ilona tájékoztatása szerint a szavazatszámláló bizottságok kapnak 165 ezer golyóstollat, a tagok ugyanis csak a hivatalos íróeszközt használhatják. A fülkékben is elhelyeznek egyet-egyet a voksoláshoz, de a választók a sajátjukat is használhatják.

A mintegy 40 ezer elsőválasztó mobiltelefon hátuljára ragasztható tartót kap ajándékba.

Zsámboki Gábor, az ANY Biztonsági Nyomda vezérigazgatója elmondta, a szavazólapok nyomtatása jelenleg is tart,400 tonna anyagot használtak el a kellékek legyártására.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Emlékerdő Gúthon a Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében

    Emlékerdőt ültetett Nyíradony-Gúthon a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a 2021-es „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás jegyében. A Gúthi Erdészetnél kialakított emlékerdőt 2020. október 21-én adták át.

  • Szemes cirok és szója a KITE fajtaajánlatában

    A koronavírus-járvány miatt nem az eredeti formájukban rendezte meg őszi fajtabemutatóit a KITE Zrt., helyette videófelvételen mutatták meg mindazt, amit ilyenkor meg lehet. Annak ellenére, hogy mi még semmiféle covidos megbetegedésről nem hallottunk a mezőgazdaságban, eléggé szigorú előírásokat tartatnak be az ágazatban. Lehet, hogy ezért is vagyunk mentesek a betegségtől.

  • A gyönyörű gránátalma

    A gránátalma mediterrán növény, de közép-ázsiai őshazájából meghódította Európa déli vidékeit, Dél-Amerikát, Észak-Afrikát és termesztik Indiában, Indonéziában trópusi, szubtrópusi éghajlaton is. Könnyen szaporítható magról vagy gyökérsarjakról, viszonylag ellenálló, gyönyörűen virágzó növény. Ahogy melegszik az idő, hazánkban is mind többfelé lehet termeszteni.

Címkék

Legtöbbet megtekintett