Keressen minket

Hírek

Ötven magyar csapat az ITM támogatásával készülhet a nemzetközi Lego-robotépítő versenyre

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Idén Magyarország rendezi a nemzetközi Lego-robotépítő verseny döntőjét, amelyre ebben az évben ötven magyar iskolai csapat készülhet az innovációs tárca támogatásával.

A nemzetközi verseny világszerte összesen több mint 60 ezer fiatalt mozgat meg, a magyarországi döntőre idén hatvan országból mintegy háromezer versenyzőt várnak – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) csütörtökön az MTI-vel.

A rendezvénysorozat azzal a céllal jött létre, hogy közelebb hozza az általános és középiskolásokat a természettudományos tárgyakhoz és a mérnöki vagy informatikai szakmák választására ösztönözze őket. A versenyek egy sportesemény izgalmát ötvözik a speciális robotok tervezésének, építésének és programozásának kihívásával.

Az iskolai csapatok az ITM Programozd a jövőd! projektjének köszönhetően juthatnak hozzá a programozási feladatok kivitelezéséhez szükséges Lego Mindstorms készletekhez. A felhívásra háromszoros volt a túljelentkezés, 127 intézményből 149 csapat pályázott. Az elnyerhető eszközök összértéke mintegy 15 millió forint, a nyertes csapatokat így csaknem 300 ezer forint értékű készletekkel támogatja a tárca a versenyekre való felkészülésben.

Az eseménysorozaton induló magyar csapatok létszáma a korábbi években jelentősen megnövekedett, ezért május közepétől június közepéig 10 regionális versenyt is rendeznek Magyarországon. A résztvevő csapatok innen kvalifikálhatják magukat a júliusi, tatabányai országos döntőre, a nemzetközi döntőnek pedig a fiatalok digitális képzését kiemelten kezelő Győr városa ad otthont november 8. és 10. között.

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A klímavészhelyzet kertjei

    Tervezői munkám, kertészkedésem közben szerzett tapasztalataim, a szakmai továbbképzések és beszélgetések lassacskán meggyőztek arról, hogy klímavészhelyzet küszöbén állunk. Nem mondhatom, hogy lelkileg könnyű volt szembesülni a probléma súlyával, hiszen vélhetően az emberiség eddigi legnagyobb próbatétele vár ránk, de örülök, hogy megtörtént, hiszen felismerés nélkül nincs cselekvés.

  • Alkotói természet, természetben alkotás

    Erdei barangolásaink során sokszor találkozunk épített erdei létesítményekkel. Arra azonban kevesen gondolnak, mennyi szakismeret szükséges ahhoz, hogy ezeket az építményeket erdei környezetbe ágyazzuk, és ott üzemeltessük. Minden munkában visszatükröződik a tervező egyedi látásmódja is.

  • Benyújtotta a Kormány az új bortörvényt az Országgyűlésnek

    Az Agrárminisztérium a szőlő-bor ágazat átlátható szabályozási rendszerének kialakítása, a fenntartható működésének elősegítése, valamint fejlesztésének megalapozása érdekében kedd este benyújtotta a szőlészetről és borászatról szóló törvényjavaslatát.

Címkék

Legtöbbet megtekintett