Keressen minket

Hírek

Részeredmények: Zelenszkij közel kétszer annyi szavazatot kapott, mint Porosenko

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Volodimir Zelenszkij humorista közel kétszer annyi szavazatot szerzett az ukrajnai elnökválasztás első fordulójában, mint Petro Porosenko hivatalban lévő államfő a voksok negyven százalékának összeszámlálása alapján – közölte hétfőn az UNIAN hírügynökség.


Fotó: Nemzeti színű szavazófülkékben adják le voksukat szavazók a beregszászi művelődési házban kialakított szavazóhelyiségben az ukrán elnökválasztás első fordulójának napján, 2019. március 31-én. MTI/Nemes János

A központi választási bizottság részeredményei szerint Zelenszkij a szavazatok 30,2 százalékát gyűjtötte össze, Porosenkóra pedig a résztvevők 16,7 százaléka adta voksát.

A harmadik helyen Julija Timosenko, a Haza (Batykivscsina) párt jelöltje, volt miniszterelnök végzett a szavazatok 13,1 százalékával. A negyedik pedig Jurij Bojko ellenzéki jelölt 11,5 százalékkal. A többi jelölt hét százaléknál kevesebb szavazatot kapott.

A választási bizottság részeredményeiből ítélve – ha a többi voks összeszámlálásakor nem változik érdemben a sorrend – a második fordulóban Zelenszkij és Porosenko méri össze erejét. Timosenko választási stábjának vezetője, Szerhij Szoboljev azonban azt állította, hogy az ő szavazatszámlálásuk alapján nem Porosenko, hanem az ő jelöltjük végzett a második helyen. Ők feldolgozták már a szavazatok több mint 63 százalékát, és ezek alapján Zelenszkij a voksok 28,1, Timosenko 16,1, Porosenko pedig 15,2 százalékát szerezte meg – mondta Szoboljev.

Porosenko kampányemberei viszont hisznek a hivatalos részeredményeknek, és úgy gondolják, hogy a hivatalban lévő elnök a továbbjutó, ráadásul több esélye van megnyerni a második fordulót, mint Zelenszkijnek. Az UNIAN hírügynökség idézte a választási stábjuk szóvivőjét, Oleh Medvegyevet, aki azt mondta, hogy az államfőnek nagyobb tartaléka lesz a második fordulóban, mint Zelenszkijnek. Kifejtette, hogy az első forduló szavazóit két kategóriába lehet sorolni: azokra, akik “poénből” szavaztak, és azokra, akik nem, és az előbbiek tábora már kimerült.

“Most azokért folytatódik majd a harc, akik nem poénből szavaztak, és úgy gondolom, hogy ebben a küzdelemben éppen Porosenkónak van több esélye, mint Zelenszkijnek” – mondta a szóvivője. Medvegyev szerint az első fordulóban az elégedetlen szavazók választás előtt álltak: vagy a humorista Zelenszkijre adják a voksukat vagy a többi jelölt valamelyikére. Szerinte számukra van “egy határ, egy kritérium, vannak valamilyen indikátorok”, amelyek alapján arra jutottak, hogy komolytalan Zelenszkijre szavazni.
 

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Már indul az idény

    A kiskertekben még jó ideig a téli hideg az úr, a kertművelők számára viszont már megkezdődik a szezon. Az új esztendőben tiszta lappal és reményteljes várakozással foghatunk neki a termesztésnek. Sorra vesszük azokat a biokertben alkalmazható fogásokat, amelyekkel megalapozhatjuk az egész éves vegyszermentes házikerti termesztést.

  • Kulcs a hatékonyság

    A növénytermesztők lettek 2020 nyertesei: a gabonaárak ötéves csúcson vannak, akárcsak a fehérje- és olajos növényeké, hangzott el a Takarékbank január 25-ei sajtótájékoztatóján, ahol ismertetették a Takarék AgrárTrend Indexének negyedik negyedéves kimutatását. Az előző negyedévi 30,5-ről 31,8-re emelkedett az index értéke.

  • Így lesz hatékony az atkakezelés: kontroll, protokoll, b-terv (3. rész)

    Egy tavaszi atkakezelési protokoll: a használt és ismert szerek ismeretében mindenkinek magának kell létrehoznia atkakezelési protokollját. Ezúttal saját tavaszi protokollomat és ellenőrzési táblázatomat mutatom be a teljesség igénye nélkül, jelezve, hogy kizárólag olyan szert alkalmazzunk, melyet jól ismerünk.

Címkék

Legtöbbet megtekintett