Keressen minket

Hírek

Szijjártó: a LOT második bázisává válik Budapest

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Piotr Naimski lengyel stratégiai energiaipari infrastruktúra-fejlesztésekért felelős kormánybiztos és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a krynicai gazdasági fórumon 2019. szeptember 4-én. Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztijcsev

Budapest a LOT lengyel légitársaság második bázisává válik, ami hozzájárul a közép-európai térség és a világ többi része közötti összeköttetések további fejlesztéséhez – mondta Szijjártó Péter szerdán a lengyelországi Krynicában rendezett gazdasági fórumon.

A külgazdasági és külügyminiszter a Három Tenger Kezdeményezés országainak területén létesülő közlekedési folyosókról szóló pódiumbeszélgetésen megjegyezte: az új stratégiai együttműködési megállapodás értelmében a LOT budapesti bázisáról jövő nyártól naponta indulnak repülőgépek New Yorkba.

Emlékeztetett arra is, hogy a lengyel nemzeti légitársaság szeptember 22-én indítja Budapest és Szöul közötti járatát, és hamarosan új járatokat indít a magyar fővárosból Prágába, Stuttgartba, Belgrádba és Szófiába is.

A lengyel infrastrukturális, valamint a szlovák, a litván és a lett közlekedési miniszterrel együtt tartott pódiumbeszélgetésen Szijjártó Péter azt mondta, a közép- és kelet-európai infrastrukturális hálózat fejlesztését is célzó Három Tenger Kezdeményezés akkor lehet sikeres projekt, “ha a szavakat a tettek is követik”.

A miniszter szerint a kezdeményezésnek az olyan fejlesztésekre kell összpontosítania, amelyek pótolják a megfelelő észak-déli közlekedési és energetikai összeköttetések, valamint a térségbeli gyorsvasút hiányát.

A Varsót Csehországon és Szlovákián át Budapesttel összekötő gyorsvasútról elmondta: Magyarország 5 millió eurót szánt a megvalósíthatósági tanulmány elkészítésére, a visegrádi csoporton (V4) belül az idei év végéig kellene befejezni a beruházásra vonatkozó koncepciós munkát úgy, hogy ezt figyelembe vegyék a 2022 utáni uniós költségvetési keretben, és a gyorsvasút váljon az uniós TEN-T hálózat részévé.

Az energetikai összeköttetések fejlesztéséről kifejtette: ez a diverzifikáció miatt fontos a gázszállításokban. Magyarország továbbra is csak az orosz forrásoktól függ, mert a döntő térségbeli beruházások – a horvát Krk szigeten épülő gázkikötő, a lengyel-szlovák interkonnektor – még nincsenek befejezve, az amerikai-osztrák cég még nem döntött a romániai fekete-tengeri gáz termeléséről.

A “közép-európai kis-Davosnak” is nevezett Krynicai Nemzetközi Gazdasági Fórumot idén 29. alkalommal szervezték meg. A kedden megkezdődött, péntekig tartó konferencián több mint négyezer politikus, közgazdász, szakértő vesz részt.

A fórum szerdai gálaestjén átadják a fórum Év embere díját, amelyet 2016-ban Orbán Viktor miniszerelnöknek adományoztak. Sajtóértesülések szerint az idei díjazott Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő lesz.

A kitüntetés mellett a gálán idén is kiosztják a Stanislaw Vincenz lengyel íróról elnevezett Új Európa új kultúrája díjat is, amelyet az MTI értesülései szerint idén Kiss Gy. Csaba irodalomtörténész vesz át.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • A borturizmus jövője: digitalizáció és személyre szabott ajánlatok

    Internetes konferenciát tartottak Fokvárosban, Innováció a borturizmusban a COVID-19 járvány összefüggésében címmel, amelyen Argentínából, Chiléből, Franciaországból, Olaszországból, Spanyolországból felszólaló előadók osztották meg tapasztalataikat arról, milyen hatást gyakorolt a koronavírus járvány a borturizmusra.

  • Kukoricaszemle zárt kapuk mögött

    A lehető legkomolyabban veszi a koronavírus-járványt a KITE Zrt. Ám nem állt le náluk az élet, még fajtabemutatókat is tartanak – de nem a hagyományos módon, hanem virtuálisan. A KITE Zrt. hibridkukorica-­ajánlásaira azért érdemes mindenképpen odafigyelni, mert az 1,2 millió hektáros magyarországi kukorica-vetésterület több mint egyharmadára a vállalat ad vetőmagot.

  • Halottak napjára készülve - A sírok növényei

    Most még októbert írunk, ám ha a november eleji kegyeleti ünnepre sírbeültetéssel készülnénk, annak most van itt az ideje... A sírkertészet egy külön ága a kertépítésnek, mivel ide elég speciális növény-összeállítás kell. Tág tűrésű, szárazságtűrő, kevés gondozást igénylő, gyomelnyomó fajok alkalmasak sírok beültetésére, melyek lehetőleg az év minél nagyobb részében díszítőértékkel bírjanak.

Címkék

Legtöbbet megtekintett