Keressen minket

Hírek

Szijjártó: a magyar emberek munkája világszinten versenyképes

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter gazdasági témájú sajtótájékoztatót tart a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. szeptember 12-én. A magyar emberek munkája világszinten versenyképes, tudásuknak és képzettségüknek köszönhetően a belföldön előállított termékek és szolgáltatások mindenütt keresettek - jelentette ki Szijjártó Péter. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar emberek munkája világszinten versenyképes, tudásuknak és képzettségüknek köszönhetően a belföldön előállított termékek és szolgáltatások mindenütt keresettek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.

Szijjártó Péter közölte, hogy januártól júniusig 43 Magyarországra érkező nagyberuházásról született megállapodás, több mint 731 milliárd forintos összértékük a tavalyi azonos időszakhoz képest 11 százalékos növekedést mutat.

Tavaly 1350 milliárd forint értékben 98 beruházás jött az országba, 2009-ben pedig ennek csupán a negyede – tette hozzá.

Az idei beruházások révén éves összevetésben 9 százalékkal több, majdnem 7300 munkahely létesült. A munkavállalók 2017-ben átlagosan bruttó 304 ezer forintot, 2018-ban 420 ezer forintot, idén pedig 505 ezer forintot kerestek az új állásokban.

A miniszter tájékoztatása szerint idén először nem Németországból, hanem Dél-Koreából érkezett a legtöbb beruházás. Szijjártó Péter a távol-keleti ország befektetői súlyát az elektromos autózással magyarázta.

A kivitel értéke és a beruházások összege 5 éve megszakítás nélkül, évről évre új rekordot állítva nő, Magyarország pedig termelési központból tudásalapú, kutatás-fejlesztésre összpontosító gazdasággá alakult – összegezte az adatokat a tárcavezető.

Az erősödő kivitelnek köszönhető, hogy Magyarország exportteljesítménye a 34. a globális rangsorban, noha lélekszám alapján jóval hátrébb, a 92. helyen áll az ország – mondta.

Kérdésre válaszolva Szijjártó Péter kijelentette, hogy magyar gazdaságpolitikát a magyar emberek munkájára lehet alapozni, ám a mai körülmények között az ország legfeljebb 5 millió munkavállalóval számolhat. Október 1-jétől ezért a beruházási támogatások feltételei közül kikerül a munkahelyteremtés, viszont 3 ezer euróról 4 ezer euróra nő a képzési támogatás összege, a tanműhelyekre igényelhető támogatások kibővülnek, és fokozatosan 50 millió forintra csökken a kisvállalkozások adókedvezménnyel támogatható beruházásának legalacsonyabb értéke – közölte a miniszter.

Forrás:MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Sikerül-e megállítani az ázsiai óriás lódarazsat?

    Az elmúlt napokban kaptunk hírt az ázsiai óriás lódarázs (Vespa mandarinia) első, sikeresen elpusztított fészkeiről az Egyesült Államokban. Ez a lódarázsfaj nem azonos az Európában, főként Franciaországban jelentősen elterjedt és egyre terjedő kisebb betolakodóval, az ázsiai lódarázzsal (Vespa velutina), melyről már újságunk hasábjain többször tudósítottunk.

  • Márka üdítőital: a magyar szabadalom

    Jövőre lesz 50 éve, hogy Budafokon elkészült az első MÁRKA szőlő ízű szénsavas üdítőital-minta a pincegazdaságok kutató laboratóriumában (BKKL).

  • Idén drasztikusan kevesebb svájci csoki fogyott

    Több, mint 14 százalékkal kevesebb csokoládét adtak el a svájci gyártók idén, mint egy éve, melynek fő oka, hogy a vendéglátóiparban - elsősorban a éttermekben és a hotelekben - a járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom.

Címkék

Legtöbbet megtekintett