Keressen minket

Hírek

Szijjártó: magyar tulajdonba került az Enexio több leányvállalata

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Az MVM Csoport tulajdonába került a német energetikai cég, az Enexio magyarországi vállalata és két kínai leányvállalata is – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján, Budapesten a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a tulajdonosváltással együtt az MVM-hez került egy világhírű magyar szabadalom is.

A Heller-Forgó-féle hűtőberendezésnek köszönhető, hogy az Enexio világszinten is meghatározó cég az energetikai piacon – tette hozzá. A politikus azért is méltatta a magyar vállalati terjeszkedést, mert a korábbi évtizedeket többnyire ennek az ellenkezője, a külföldi cégek magyarországi felvásárlásai jellemezte. Az Enexio Hungary Zrt. értékesítési igazgatója szerint a vállalat jó időben, nemzetközi tapasztalatokkal erősödve került az MVM birtokába.

Elődjét 1993-ban privatizálták, de a német tulajdonban töltött évtizedek során jelentős tudással és tapasztalatokkal gyarapodott – tette hozzá Lakatos Balázs. Az Enexio Hungary Zrt. 2018-ban 3,5 millió eurós, 2019-ben 1,5 millió eurós adózott eredménnyel zárt, forgalma ugyanakkor 5,9 millió euróról 18 millió euróra nőtt a cégadatok szerint. Árbevételének túlnyomó többsége külföldi értékesítésekből származik.

Forrás: MTI

Kiemelt kép: MTI/KKM/Boros Mátyás

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Árutőzsde: Ismét emelkedő jegyzések

    A Budapesti Értéktőzsde árupiaci szekciójában a termények jegyzése továbbra is szünetel. A piaci szereplők a nemzetközi árutőzsdéken tájékozódhatnak a gabonafélék és az olajmagok különböző lejáratokra szóló jegyzéséről.

  • Átalakuló választék a faiskolákban

    A Német Faiskolák Szövetségének jelzése szerint hiány tapasztalható a piacon néhány lombos fafajtából.

  • Elkészült a világ méhösszeírása

    A világ 20 ezer méhfajáról készült összeírás jelent meg a Current Biology folyóiratban. Kínai és szingapúri kutatók állították össze a méhek eloszlásáról és a jelenlétüket befolyásoló tényezőkről szóló jelentést több mint 5,8 millió publikáció alapján.

Címkék

Legtöbbet megtekintett