Keressen minket

Hírek

Szlovén kormányfő: a horvát titkosszolgálat állt a határvita lehallgatási botránya mögött

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A szlovén titkosszolgálat (SOVA) arról tájékoztatta a szlovén kormányt, hogy a horvát titkosszolgálat (SOA) állt a Pirani-öböl körüli határvitával összefüggésben kirobbant lehallgatási botrány mögött, ami komoly aggodalomra ad okot – mondta Marjen Sarec szlovén kormányfő csütörtökön.

Kiemelte: a SOVA-jelentésről nem mondhat többet nemzetbiztonsági okokból, de amit megtudott, az nem ad okot derűlátásra a két ország jószomszédi viszonyát illetően. 

Hozzátette: a nemzetközi döntőbíróság 2017-es határozata óta Ljubljana lezártnak tekinti a Horvátország és Szlovénia között fennálló határvitát. Szlovénia még az év decemberében megkezdte a hágai döntőbíróság határozatának végrehajtását azokon a részeken, amelyek a tengeri határvonalra vonatkoznak, annak ellenére, hogy Horvátország továbbra sem tekinti magára nézve kötelező érvényűnek a döntést. Zágráb azt követően határozott a döntőbírósági rendezéstől való visszalépésről, hogy 2015 nyarán kiszivárgott: Ljubljana feltehetően lobbizott a bíróságon, hogy megszerezze a Pirani-öböl kétharmadát. A horvát sajtóban olyan lehallgatási felvételek leiratai jelentek meg, amelyek arra utalnak, hogy a szlovén fél a bíróság szlovén tagján keresztül Ljubljana számára kedvező döntést lobbizott ki a döntőbíróságon. Emiatt lemondott az eljárásban Szlovéniát képviselő jogász, Simona Drenik, valamint a nemzetközi döntőbíróság szlovén tagja, Jernej Sekolec is. 

Arról, hogy a horvát titkosszolgálat hallgatta le Drenik és Sekolc telefonbeszélgetését, a napokban először a szlovén kereskedelmi POP-TV számolt be, majd átvette a többi sajtószerv is. 

Sarec ezzel kapcsolatban elmondta: egyrészt elégedettek a szlovén titkosszolgálat munkájával, másrészt aggodalomra ad okot az a tény, hogy ilyen megtörténhet az Európai Unióban és két olyan szomszédos ország között, amelynek viszonya baráti kellene, hogy legyen. 

Szlovénia és Horvátország 2009-ben fordult nemzetközi döntőbírósághoz. Az ügyben eljáró hágai testület két éve Szlovénia javára döntött, és kimondta, módosítani kell a határokat, hogy a szlovének ne csak horvát területi vizeken keresztül tudjanak kijutni az Adriai-tengerre. A horvát kormányfő már akkor kijelentette, Zágráb nem tekinti kötelező érvényűnek a döntést, és nem áll szándékában eleget tenni az abban foglaltaknak, mert – mint mondta – a horvát parlament már 2015-ben döntött arról, hogy kihátrál a horvát-szlovén határvita döntőbírósági rendezéséből, miután kiszivárgott: Ljubljana feltehetően lobbizott a bíróságon, hogy megszerezze a Pirani-öböl kétharmadát. 

Szlovénia tavaly márciusban kötelezettségszegés megállapítása iránti keresetet nyújtott be Horvátország ellen az Európai Bizottsághoz, majd júliusban az Európai Bírósághoz fordult jogorvoslatért.

Forrás: MTI

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Állattenyésztés: A jó minőségű árut elviszik

    A limousin fajta egyik kiváló hazai törzstenyészete a balaton­almádi székhelyű IMÁR Bt.-nél található.

  • Kúszónövények: a sebesség is számít

    A növények különböző funkciókat is elláthatnak a kertünkben: a szobai szőnyeg kinti megfelelője a pázsit, a térelválasztó falaknak a sövények felelnek meg, a futónövények kusza szövedékei pedig szabadtéri függönyökként funkcionálnak. Utóbbiakkal jól eltakarhatók olyan dolgok, melyeket nem szeretnénk hogy szem előtt legyenek…

  • Értékek nyomában

    Otthonosan mozog a kézműves mesterségek sokszínű hagyományaiban Ament Éva grafikus, népi bútorfestő. Alkotásaiban nemcsak másolja, de szellemükhöz, motívumvilágukhoz hűen újrateremti a tradicionális munkákat. A jellegzetes használati tárgyak, kelengyeládák, kisbútorok mellett magyarországi templomok gyönyörű mennyezetkazettái viselik a keze nyomát, a megmentett, újjáálmodott örökség jeleként.

Címkék

Legtöbbet megtekintett