Keressen minket

Hírek

Szlovénia nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A szlovén hírszerző és nemzetbiztonsági ügynökség (SOVA) történetében először nyilvános pályázat útján keres titkosügynököket – jelentette a helyi sajtó kedden.

A SOVA az álláshirdetést több újságban és az interneten is közzétette.

Az ügynökség hét üres álláshelyre keres beosztottakat: elemzőket, technikai és jogi személyzetet, valamint két “titkos együttműködéssel történő adatszerző” tevékenyégre is hirdetett meg állást.

A felhívásban olyan dinamikus és motivált embereket keresnek, akik érdeklődnek a hírszerzés és a nemzetbiztonság iránt. “Olyan alkalmazottakat keresünk, akiket motivál az ilyen munka által jelentett kihívás és hajlandóak alkalmazkodni annak különleges jellegéhez” – írták.

A szlovén törvények szerint a SOVA más kormányhivatalokkal ellentétben az álláshelyek megpályáztatása nélkül is felvehet embereket. A titkosszolgálat most azonban úgy döntött, hogy nyilvános pályázatot hirdet. “Az álláshirdetés újabb lépés a jobb átláthatóság elérése felé” – olvasható a SOVA honlapján.

Az említett internetes oldalon fellelhető, hogy milyen feltételeknek kell megfelelni, és egy formanyomtatvány is letölthető, amelyen az érdeklődők jelentkezhetnek az állásra. A jelentkezőknek írásbeli és szóbeli vizsgát is kell tenniük. Az írásbeli teszt eredményeit az ügynökség közzéteszi a honlapján, és csak a legjobb eredményeket elérő jelentkezőket hívja be szóbeli vizsgára.

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Pixabay

 

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Állati jó munkatársak

    A munkára fogható állatokat mindig is „alkalmazta” az emberiség, hiszen jóval olcsóbbak mint a kétlábú munkaerő, nem beszélnek vissza, sokszor az adott feladatban hatékonyabbak is az embernél és szakszervezetbe sem tömörülnek…

  • Kis Majorgazda tábort is indítanak

    A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

  • Egyre több magyar beruházás Szerbiában

    Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

Címkék

Legtöbbet megtekintett