Keressen minket

Kultúra

Szülőföld – örök otthon

Avatar

Közzétéve

Dátum:

A Baranyavári dombvidék, vagy ahogyan a baranyai magyarok mondják: /”hegyajja/” csodálatos világában, a közel 800 éves Árpád­kori települések: Karancs, Kő, Sepse, Csúza és Vörösmart az évszázadok pusztító viharában, nemcsak, hogy megmaradtak, hanem az ott élő kis közösségeknek, szülőföldjükhöz való mélységes ragaszkodásának köszönve, tovább éltek, és élnek ma is, ha megfogyatkozva is, de élnek.

A Baranyavári dombvidék, vagy ahogyan a baranyai magyarok mondják: /”hegyajja/” csodálatos világában, a közel 800 éves Árpád­kori települések: Karancs, Kő, Sepse, Csúza és Vörösmart az évszázadok pusztító viharában, nemcsak, hogy megmaradtak, hanem az ott élő kis közösségeknek, szülőföldjükhöz való mélységes ragaszkodásának köszönve, tovább éltek, és élnek ma is, ha megfogyatkozva is, de élnek.

Sütő András, Erdély nagy fia hangsúlyozta nem egy esetben: A szülőföld – örök otthon! Igen! Az örök otthonhoz való igaz ragaszkodás ereje volt az, ami megakadályozta, hogy a /”hegyajja/” csodálatos világából ne tűnjenek el azok a közel 800 éves Árpád-kori települések.

Ezúttal, a /”hegyajja/” egyik különös kis településéről, Sepséről szeretnék néhány gondolatot megfogalmazni. Először is, amikor azt mondom, hogy különös, akkor a település fekvésére gondolok.

Ugyanis Sepse nem a /”hegyajja/” egyik nyúlványán, hanem egy mély, minden oldalról eléggé zárt völgykatlanban épült, és őrzi immáron hosszú évszázadok óta, az ott, egymásba kapaszkodó házak csendjét, a sepseiek otthonának megtartó melegét!

A völgykatlan napos oldalán telepitett szőlőültetvények arra utalnak, hogy a lakosság főleg szőlőműveléssel foglalkozott.

Azonban a kertkultúra mellett, még a szántóföldi gazdálkodás és az állattartás is jelen volt a település életében.

Ami a magyar népesség sorsát illeti, el kell mondani, hogy az 1820-as és 3o-as évektől kezdve, az a bizonyos /”egykézés/”, mély nyomot hagyott, nemcsak Sepse, hanem a Drávaszög sorsára is. Így, például Sepsén, az 1854-55-ös tanévben 75 /!/ iskolakötelest írtak össze, az 1904-1905-ben már csak 55 iskolaköteles volt! S habár a későbbiek folyamán új, két tantermes iskola épült, az 1987-88-as tanévben már csak 24 tanulója volt a sepsei iskolának!?

Az egykori krónikások szerint, Sepse leggyászosabb évének az 1803-st említik, ugyanis régi templomuk, amely a völgyben a lelkészi házzal szemben állt, hogy mikor épült nem említik, csupán annyit tudtak róla, hogy 1775-ben javítottak, és hogy 1801.május 28-án pünkösd szombatján, amikor: „az oskolaház sarkán lévő sütőkemence tüzet támasztott” azzal együtt leégett! Az új templom 1803 és 1806 között épült fel, nem a régi helyén, az iskola környéki völgyaljban, hanem a mostani helyére, a dombra építtették. Sok-sok lépcső vezet fel a templomhoz, amely a falu fölé emelkedve, mint valami őrző angyal vigyáz a településre, annak kis közösségére!

Sepsén,1894-ben megalakult a Polgári Olvasóegylet. Külön helyiséget kapott, s munkáját a tanitó irányította. Az olvasóegylettel kapcsolatos adatok hitelességét bizonyítja az a meghívó is, amely a Magyarország millenniuma alkalmából rendezett ünnepély műsorát tartalmazta. Az ünnepélyt 1896 június 7-én tartották meg.

Az Olvasóegylet munkáját csakhamar a sokrétűség jellemezte. A tagok már nemcsak szakmai ismeretek miatt keresték föl az egyletet, amely azidáig, a hangsúlyt a korszerűbb termeléssel kapcsolatos felvilágositó előadásokra helyezte, hanem az öntevékenység különböző formái felé fordultak/gondolok itt elsősorban a műkedvelés sokszínűségére/! Különösen a műkedvelő színjátszás volt az ami igen komoly érdeklődést váltott ki, mindenekelőtt a fiatalok körében.

A sepsei műkedvelő színjátszással kapcsolatban két nevet mindenképpen meg kell említeni. Az egyik Kovács Sándor, aki nemcsak játszott, hanem rendezett is és a tervezésből is igencsak kivette a részét. A másik Urbán Elemér bezdáni újságíró volt! Ezzel a Dunán inneni és e Dunán onnani kapcsolattal /gondolok a Drávaszögre és a Vajdaságra/nem először találkozunk! Idézem is egyik korabeli krónikást: /”A rendszeres műkedvelő előadások alapjait egyes baranyai községekben 1936-ban Urbán Elemér bezdáni újságíró teremtette meg, aki előbb a bezdáni műkedvelőkkel bejárta a baranyai községeket, majd a sikerek hatása alatt Zmajevacon /Vörösmarton/, majd Kotlinan /Sepsán és Suzán/Csúzán rendezett, a helyi szereplőkkel színvonalas előadásokat!

Az ötvenes években, egy pedagógus házaspár, Zima Imre és Anna volt a sepsei művelődési élet motorja. Dolgoztak a színjátszókkal, foglalkoztak a tánccsoporttal, a férfikarral. Két évtizedig tette a dolgát a Bikus-völgyi kis faluban /településen/, a Zima házaspár, tette valami hihetetlen belső akarással, hittel, tiszteletet érdemlő magatartással.

Ezúttal csak az akkori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó szakosztályát említem. Ugyanis, a nagy érdeklődésre való tekintettel, két csoportban dolgoztak a színjátszók. Egymást követték a bemutatók. S bizony nemcsak a mennyiségi mutatókra kellett odafigyelni, hanem a meglepő minőségre is. És nem foghíjas széksorok előtt szerepeltek a színjátszók, és nem csak egyszer adtak elő egy-egy darabot. Minden alkalommal telt ház tapsolta meg a színjátszók igyekezetét!

A 60-as évek elején Keresztes Árpád tanító folytatta a Zima házaspár értékteremtő munkáját /A Zima házaspár ugyanis Hercegszöllősre költözött/! Keresztes Árpád egy újabb ragyogó fejezettel gazdagította a sepsei színjátszást. Azonban, sajnos, a folytatás már nem sok jót igért. A mindennapi gondok, a gazdasági válság első jelei, egyszerűen háttérbe szorítottak a falu állandóan felfelé ívelő művelődési életét! De, ami talán a legfájóbb volt: a fiatalok, mind többen, elhagyták a Bikus völgy csodálatos világát! Elmentek, megélhetőségi lehetőségek után kutatva!

Neves prózaírónk, Dudás Károly, Nem éltünk gyöngyszigeten című nemrég megjelent két kötetes könyvében, a drávaszögi Árpád-kori kis településekről is ír, az ott élők iránti mélységes tisztelettel ragaszkodással! Sepséről sem feledkezett meg.

Ezúttal a Legszebb hely a világon című, Sepséről szóló írásából ollózok ki néhány mondatot: „Sokan mentek ki külföldre, túlságosan sokan. Jóravaló, dolgos emberek. Amikor kicsit megszedték magukat, visszaindultak, messze elkerülték Sepsét, a városban, a nagyobb falvakban telepedtek le, Monostoron meg Dárdán. Mert ott volt aszfaltos út meg járda. Most már minekünk is van: nincs nálunk sáros utca, nincs utcánk járda nélkül. A sportolók tetőt kaptak a fejük fölé, tavaly befejeztük a művelődési otthon tatarozását. Könyvtárat rendeztünk be az iskolába Próbálunk embernek való helyet csinálni ebből a kis településből.”

És álljon itt még egy mondat, amely legalábbis számomra, nagyon, de nagyon szépen hangzik: /”És csodák csodájára: elkezdtek hazaszállingózni a sepseiek, Ausztriából, Németországból!/” S mit mond, mit üzen nekünk Tamási Áron?… „mert vihar után örvendeni akar a szív és teremni a föld!”

Faragó Árpád

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Sikerül-e megállítani az ázsiai óriás lódarazsat?

    Az elmúlt napokban kaptunk hírt az ázsiai óriás lódarázs (Vespa mandarinia) első, sikeresen elpusztított fészkeiről az Egyesült Államokban. Ez a lódarázsfaj nem azonos az Európában, főként Franciaországban jelentősen elterjedt és egyre terjedő kisebb betolakodóval, az ázsiai lódarázzsal (Vespa velutina), melyről már újságunk hasábjain többször tudósítottunk.

  • Márka üdítőital: a magyar szabadalom

    Jövőre lesz 50 éve, hogy Budafokon elkészült az első MÁRKA szőlő ízű szénsavas üdítőital-minta a pincegazdaságok kutató laboratóriumában (BKKL).

  • Idén drasztikusan kevesebb svájci csoki fogyott

    Több, mint 14 százalékkal kevesebb csokoládét adtak el a svájci gyártók idén, mint egy éve, melynek fő oka, hogy a vendéglátóiparban - elsősorban a éttermekben és a hotelekben - a járvány miatt jelentősen visszaesett a forgalom.

Címkék

Legtöbbet megtekintett