Keressen minket

Hírek

Theresa May: Nagy-Britanniának amilyen gyorsan csak lehet, el kell hagynia az EU-t

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Nagy-Britanniának megállapodásra kell jutnia a kiválási megállapodás elfogadásáról, és amilyen gyorsan csak lehet, el kell hagynia az Európai Uniót – jelentette ki a brit kormányfő csütörtökön Brüsszelben a rendkívüli EU-csúcs utáni sajtótájékoztatóján.

Theresa May elmondta, hogy az Európai Unió helyt adott az Egyesült Királyság kulcsfontosságú kérésének, és biztosította a Brexit korábbi határidejének kitolását.

“A kiterjesztés lehetővé teszi számunkra, hogy végigmenjünk a kijelölt folyamaton” – fogalmazott.

Kijelentette, mindent megtesz annak érdekében, hogy a szigetország rendezett formában hagyhassa el az uniót akár már május 22-én, annak ellenére, hogy az uniós tagországok vezetői hat hónapos kiterjesztést biztosítanak erre. Ha ezt sikerülne elérni, nem kellene megtartani a májusban esedékes európai parlamenti választásokat – mondta.

Mint közölte, sok embernek számára csalódást okoz, hogy Nagy-Britannia az uniós kilépés határidejének meghosszabbítását kérte. Hozzátette, a szerződések szerint az Egyesült Királyságnak már el kellett volna hagynia az EU-t.

“Őszintén sajnálom, hogy nem tudtam meggyőzni a parlamentet, hogy hagyja jóvá a kiválási megállapodást, amely lehetővé tehette volna az Egyesült Királyság számára, hogy zökkenőmentesen és rendezett módon, időben hagyja el az uniót” – mondta.

May aláhúzta: a menetrend egyértelmű, lépéseket kell tenni a megállapodásra vonatkozó konszenzus elérésére. Nehéz hetek következnek, túl kell jutni a holtponton a brit parlamentben. Hozzátette: kötelessége, hogy találjon megoldást a britek döntésére a népszavazáson. Semmi sem sürgetőbb vagy fontosabb – fűzte hozzá a brit miniszterelnök.

Az unióban maradó huszonhét tagállam vezetője a csütörtök hajnalban befejeződő rendkívüli EU-csúcson rugalmas, azonban legfeljebb október 31-éig tartó halasztást ajánlottak az Egyesült Királyság európai uniós kilépési határidejére, amelyet a brit kormányfő elfogadott.

Az egyezségnek része, hogy júniusban felülvizsgálják a döntést, de szakemberek szerint ezt nem úgy kell érteni, hogy változhat a határidő, pusztán annyit jelent, hogy áttekintik a folyamat állását.
 

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Pixabay

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Népszerű réspiaci termék - Cukkinivirág

    A cukkinivirág remek hiánypótló termék, fogalmazott Claudio Peiro­ne, az olaszországi Villanova Mon­dovìban (Cuneo megye) működő családi vállalkozás vezetője. A száz éve alapított családi vállalkozás elsősorban alma és körte termesztésére szakosodott, de nyaranta cuk­kinivirágot is értékesítenek.

  • Németországban is engedélyezték az orvosi kannabisz értékesítését

    Néhány európai országban már megengedett a kannabisz gyógyá­szati célú forgalmazása. 2021 júniusától Németország is követi a példát, és elkezdi – egyelőre kizárólag gyógyszertárakban – az orvosi kannabisz értékesítését.

  • Viszik a pollenek

    Amerikai kutatók kapcsolatot találtak a COVID-19 fertőzési rátája és az országos allergiatérkép által tükrözött pollenkoncentráció között. Vizsgálatuk szerint minden egyes virágporszemcse vírusok százainak a szállítására képes, márpedig csak a fák köbméterenként akár 100 gramm pollent ereszthetnek a környezetükbe.

Címkék

Legtöbbet megtekintett