Keressen minket

Hírek

Török külügyminiszter: Ankara nem lép vissza az orosz fegyvervásárlástól

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Ankara nem lép vissza az orosz légelhárító rakétarendszer megvásárlásától – közölte Washingtonban újságírókkal Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter, aki a NATO jubileumi külügyminiszteri tanácskozásán tartózkodik az amerikai fővárosban.

A török diplomácia vezetője kifejtette: Törökországot nem lehet arra kényszeríteni, hogy válasszon a Nyugat és Oroszország között. Az ukrajnai konfliktust említette példaként arra, hová vezethet egy ilyen választás kikényszerítése. 

Az Sz-400-as orosz rakétavédelmi rendszer megvásárlása már “kész a megállapodás” – fogalmazott Cavusoglu. 

Mike Pence amerikai alelnök viszont szerdán egy – a NATO-tanácskozáshoz kapcsolódó – rendezvényen éppen arról beszélt, hogy Ankarának “választania kell”. Az alelnök szerint Törökország vagy továbbra is az általa a történelem legsikeresebb katonai szövetségének nevezett NATO fontos tagja marad, vagy kockáztatja e partneri viszonyt. Pence azt hangoztatta, hogy Washington “nem marad tétlen”, ha egy NATO-tagország az ellenféltől vásárol fegyvereket.

Az amerikai alelnök megnyilvánulására Isztambulból rögtön reagált a török alelnök. Fuat Oktay Twitter-bejegyzésben közölte: Washingtonnak is “választania kell”. Majd kérdésbe fogalmazva a török álláspontot leszögezte: “akarja-e, hogy Törökország szövetségese maradjon, vagy kockára teszi barátságunkat azzal, hogy terroristákhoz csatlakozik, és aláássa NATO-szövetségese védekezését ellenségei ellen?”. 

Az Egyesült Államokban és a NATO-ban már korábban megütközést keltett, hogy Törökország – amely a NATO egyik legfontosabb tagja – fegyvervásárlásról folytat tárgyalásokat Oroszországgal.

Ankara Sz-400-as orosz rakétavédelmi rendszert készül vásárolni Moszkvától. Washington és Ankara más NATO-szövetségesei már többször kifogásolták a tervet, azzal érvelve, hogy részben az orosz fegyverzet nem felel meg az észak-atlanti szövetség szabványainak, részben pedig biztonsági fenyegetést jelent, hogy Törökországnak amerikai fegyverzete van, illetve amerikai F-35-ös vadászbombázók megvásárlására is készül, miközben oroszokkal folytat katonai együttműködést. 

Az amerikai kormány kilátásba helyezte, hogy felmondja az F-35-ös vadászbombázók eladásáról kötött egyezményt, amennyiben Ankara továbbra is tárgyal az oroszokkal. Charles Summers, a Pentagon (védelmi minisztérium) szóvivője hétfőn bejelentette: Washington leállította az F-35-ös vadászgépek fogadásához és hadrendbe állításához szükséges felszerelések és kézikönyvek szállítását Törökországnak. Summers akkor hangsúlyozta: a felszerelések és kézikönyvek leszállításának felfüggesztése csupán az első lépés, mert ha Ankara továbbra is tárgyal Moszkvával, és megveszi az Sz-400-as védelmi rendszert, “kockáztatja további részvételét az F-35-ös programban”. 
 

Forrás: MTI

Fotó: Canva

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Fejlődés, fejlesztés, befektetés

    Számos fogalom átértékelődött az életünkben lassan több mint egy éve jelen lévő koronavírus-­járvány következtében. Az eddig természetesnek tűnő dolgok bizonytalanná váltak, sok minden át- és felértékelődött. Kiderült, mi nélkül lehet, és mi az, ami nélkül nem tudunk élni. Ilyen utóbbi az élelmiszer-ellátás, és az ahhoz kapcsolódó termelés biztonsága.

  • A fenntarthatóság mellett kötelezte el magát a New Holland

    Az idén 126 éves mezőgazdasági gépgyártó cég idén erősíteni kívánja piaci pozícióit, miközben továbbra is kiemelt figyelmet szán a megújuló energiaforrásokat fókuszba állító fejlesztéseinek és partnerségi együttműködéseinek - hangzott el a márka első európai online sajtótájékoztatóján.

  • Növénytáplálás földön égen

    Az elmúlt évtizedekben a világ mezőgazdasága nagyot fejlődött. Elég csak a korszerű gépekre vagy az innovatív fajtákra, hibridekre gondolni. Ugyanakkor mintha kicsit megfeledkeztünk volna legfontosabb termelő eszközünkről, a talajról.

Címkék

Legtöbbet megtekintett