Keressen minket

Hírek

Trócsányi: az Alkotmánybíróság előtt van az OBH elnöke és OBT közötti konfliktus ügye

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Az Alkotmánybíróság előtt van az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügye – közölte Trócsányi László igazságügyi miniszter kedd este az MTI-vel.

A miniszter kiemelte: sem korábban, sem most sincs abban a helyzetben – mint hivatalban lévő igazságügyi miniszter -, hogy állást foglaljon a vitatott kérdésben. Ezért téves minden olyan hivatkozás, amely azt sugallja, hogy ebben a kérdésben állást foglalt volna – tette hozzá.

Ebben a kérdésben – mint írta – jogilag csak az Alkotmánybíróság, az Országgyűlés és bizonyos részleteiben a bíróság jogosult állást foglalni és dönteni. Jelenleg az ügy az Alkotmánybíróság előtt van, ami azt jelenti, hogy az ombudsman megkérdőjelezte a testület (OBT) legitimitását.

Trócsányi László mindemellett sajnálatosnak nevezte: kevés szó esik arról, hogy a bíróságok teljesítménye – amelyet az igazságügyi eredménytábla is igazol –  az Országos Bírósági Hivatala felállítása óta a hatékonyság és a minőség szempontjából is nagyon sokat fejlődött, az összehasonlító adatok tekintetében Európa élmezőnyéhez tartozunk. Ebben Handó Tündének, az Országos Bírósági Hivatal elnökének személyes érdemei elvitathatatlanok – szögezte le a miniszter.

Az OBT múlt szerdai határozatával indítványozta Handó Tünde menesztését, kifogásolva egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatát és az előterjesztések benyújtásának megtagadását.

Kedden az OBH azt közölte: minden megyéből kiálltak az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke mellett.

Forrás: MTI

 

Fotó/Illusztráció: Canva

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Elvesznek a marhák alkalmazkodásához szükséges genetikai információk

    A szarvasmarhákat vizsgálva amerikai kutatók bizonyítékokat találtak rá, hogy a különböző környezeti tényezőkhöz való alkalmazkodóképességüket vesztik el a jószágok. Ennek oka, hogy az állattartók számára nem áll rendelkezésre a tenyésztésnél hasznos genetikai információ, melyből kiderülhet, képes-e például a nagy tengerszint feletti magassághoz alkalmazkodni egy adott jószág.

  • Népszerű réspiaci termék - Cukkinivirág

    A cukkinivirág remek hiánypótló termék, fogalmazott Claudio Peiro­ne, az olaszországi Villanova Mon­dovìban (Cuneo megye) működő családi vállalkozás vezetője. A száz éve alapított családi vállalkozás elsősorban alma és körte termesztésére szakosodott, de nyaranta cuk­kinivirágot is értékesítenek.

  • Németországban is engedélyezték az orvosi kannabisz értékesítését

    Néhány európai országban már megengedett a kannabisz gyógyá­szati célú forgalmazása. 2021 júniusától Németország is követi a példát, és elkezdi – egyelőre kizárólag gyógyszertárakban – az orvosi kannabisz értékesítését.

Címkék

Legtöbbet megtekintett