Keressen minket

Hírek

Varga Mihály: a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Varga Mihály pénzügyminiszter (b2), Sami Krimi, a Continental AG Központi Elektronikai Gyárainak vezetője (j) a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségen rendezett kiállításon 2019. augusztus 30-án. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A német-magyar kétoldalú kereskedelmi forgalom minden évben rekordot dönt, a német befektetők a legmodernebb gyárakat hozzák Magyarországra. A hatezer Magyarországon működő német vállalat 300 ezer magyar dolgozónak ad munkát, és már idén is számos nagy német beruházásról született döntés – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Budapesten, a Continental csoport budapesti gyárának 30. évfordulós ünnepségén.

A pénzügyminiszter kiemelte: komoly visszajelzésnek tekinthető, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara 2019 tavaszán publikált konjunktúra-jelentése szerint a cégek 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ismét Magyarországon hajtaná végre beruházását.

Varga Mihály rámutatott: Magyarország az elmúlt három évtizedben nemcsak kiépítette a piacgazdaságot, hanem elérte, hogy a magyar gazdaság hosszú ideje európai összehasonlításban is egyre jobban teljesít.

A pénzügyminiszter elmondta: a Continental Automotive Hungary az elmúlt években az egyes termékek gyártásától a legmodernebb technológiák fejlesztőjévé, tudásközponttá vált. “Egy olyan vállalat magyarországi működésének évfordulóját ünnepeljük, amely világviszonylatban is élen jár az új technológiák kialakításában, a kutatás-fejlesztésben és az innovációban” – tette hozzá.

Magyarország rendszerváltozás utáni három évtizedének fontos szereplői voltak az itt megtelepülő német vállalatok, amelyek beruházásaikkal, tapasztalataik megosztásával és az általuk támasztott követelményekkel is hozzájárultak a hazai piacgazdaság megteremtéséhez – hangsúlyozta Varga Mihály.

Hozzáfűzte: Magyarország képzett szakembereivel, földrajzi elhelyezkedésével, infrastrukturális lehetőségeivel vonzó befektetési célponttá vált az elmúlt harminc évben.

A két ország közös érdeke az európai gazdaság versenyképességének emelése, Magyarország és Németország gazdaságfejlesztési tervei ezért ugyanabba az irányba mutatnak: a digitalizáció támogatását, a termelés hatékonyságának és versenyképességének emelését tűzte ki célul a két ország. A folyamatot segítheti, hogy Magyarország Közép-Európa országaihoz hasonlóan jóval az uniós átlag felett teljesít, ezért a régió a jövőben egyre nagyobb mértékben járulhat hozzá Európa gazdasági teljesítményéhez – fejtette ki a miniszter.

Varga Mihály felidézte Angela Merkelnek a Páneurópai Piknik 30. évfordulóján Magyarországon elmondott szavait, a német kancellár azt mondta: “a kohéziós alapok, a strukturális alapok azzal a céllal jöttek létre, hogy elősegítsék a konvergenciát az EU-n belül – és ha ránézünk a magyar gazdasági növekedési rátákra, akkor láthatjuk, hogy ezt a pénzt az ország jól fektette be, hogy ez az emberek javát szolgálja -, és Németország örül, hogy magyarországi munkahelyeivel részt tud venni ebben a növekedésben.”

Varga Mihály rámutatott: a magyar gazdaság teljesítménye évek óta – nemzetközi összehasonlításban is – kiemelkedő: akár a növekedést, akár a munkában állók számát, akár a bérek emelkedését nézve.

Az idei második negyedévben 5,2 százalékkal erősödött a magyar gazdaság, ez az Európai Unió legmagasabb növekedése, és az 1,3 százalékos uniós átlagot négyszeresen meghaladja. Ezzel együtt 2010 óta 30 százalékkal nőtt a magyar GDP, miközben napjainkban a foglalkoztatás 70 százalék fölé emelkedett, az államadósság 70 százalék alá csökkent, a munkanélküliségi ráta a 2010-es csaknem 12 százalékról 3,4 százalékra csökkent – ismertette a pénzügyminiszter.

Hozzáfűzte: friss adat, hogy több mint 4000 milliárd forint beruházás valósult meg Magyarországon az idei első fél évben, ami mintegy 20 százalékos bővülést jelent. A legutóbbi adatok azt mutatják, hogy a beruházási ráta meghaladhatja a 27 százalékot, ezzel az uniós tagállamok élmezőnyébe kerültünk.

Keszte Róbert, a Continental Automotive Kft. ügyvezető igazgatója jelezte: a Continental a világ egyik vezető technológiai vállalata, Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs kereskedelmi képviselettel, egy logisztikai központtal, valamint egy mesterséges intelligencia fejlesztő központtal van jelen, és a bérelt munkaerővel együtt több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztat. A vállalat debreceni elektronikai gyárának zöldmezős beruházása 2018. harmadik negyedévében kezdődött el.

Az ügyvezető igazgató rámutatott: a Continental folyamatosan és nagy mértékben járul hozzá a közlekedés biztonságának javításához és a globális klímavédelemhez, mindezt teszi fékrendszerek, hajtómű- és futómű-komponensek gyártásával, a járműelektronika, gépjárműabroncsok és műszaki elasztomer-termékek előállításával. Hozzátette: az itt dolgozók arra a legbüszkébbek, hogy az itt gyártott termékekkel a cég a magyar gazdaság élvonalába tartozik.

A Continental csoport Magyarországon 2018-ban elnyerte az Év gyára majd az Ipar 4.0 Mintagyár címeket. Az elmúlt évek sikereire alapozva 2010 óta már elektromos meghajtású autókhoz és hibrid modellekhez is gyártanak különböző rendszereket, egyúttal alapító tagjai a mesterséges intelligencia koalíciónak, és társadalmi felelősségvállalásuk részeként két éve elindították a duális képzést – ismertette az ügyvezető igazgató.

Sami Krimi, a Continental AG Központi Elektronikai Gyárainak vezetője elmondta: a Continental AG a világ egyik vezető technológiai vállalata, amely az elmúlt évtizedben mintegy 500 millió eurót fektetett be Magyarországon. A cégcsoport világszinten 2018-ban 44,4 milliárd eurós forgalmat ért el, jelenleg közel 245 ezer alkalmazottat foglalkoztat 60 országban.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Az emberek keresik a szépet

    Az emberek a vírus miatt kialakult nehéz helyzetben sem veszítették el szépérzéküket, ami abban is megnyilvánul, hogy sok virágot ültetnek. A régi és az új fajtákat egyaránt keresik, mert örömüket lelik a kiskerti munkában és az eredményében. Parragi Péter és felesége, Parragi Edina a család nevét viselő kertészet alapítói fogalmaztak ekként.

  • Különösen veszélyes uniós zárlati károsítók

    Az idegenhonos károsítók messzi tájakról érkezhetnek, nincsenek jelen nálunk, de számukra kedvező feltételek esetén meg tudnak telepedni és akár hatalmas károkat is okozhatnak. A hatékony védekezés nem megoldott ellenük, behurcolásukat hatósági intézkedésekkel lehet meggátolni.

  • Tetoválással a sólyomnepperek ellen

    Kétségbeesett kísérlet történik a Szibéria tollas kincseként ismert kerecsensólymok védelme érdekében. A szibériai ornitológusok úttörő kezdeményezése során 12 ritka ragadozó madár csőrére tetoválták a nemzetközi SOS kódot, a lábukra a karmok fölé pedig a 22-es számot.

Címkék

Legtöbbet megtekintett