Keressen minket

Hírek

Varga Mihály: most van tere az egészségügyi, oktatási és családvédelmi intézkedéseknek

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Varga Mihály pénzügyminiszter, országgyűlési képviselő szemét vizsgálják az intézmény szemészeti osztályának új készülékével a Szent Margit Rendelőintézet Vörösvári úti szakrendelőben 2019. május 16-án. MTI/Bruzák Noémi

A magyar gazdaság növekedési ütemének köszönhetően most van lehetőség arra, hogy egészségügyi, oktatási és családvédelmi intézkedések történjenek – mondta a pénzügyminiszter a III. kerületi Szent Margit Rendelőintézet új orvosi eszközeinek beszerzéséről szóló sajtótájékoztatón csütörtökön.

Varga Mihály – aki a térség fideszes országgyűlési képviselője is – kiemelte: törekedni kell arra, hogy a népesedési tendenciákat pozitív irányba fordítsuk, ezért fontos, hogy az erőforrásokból olyan fejlesztéseket is megvalósítsunk, amelyek a következő nemzedékeket is szolgálják.

Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda-Békásmegyer polgármestere elmondta, a kormány több mint ötmilliárd forinttal támogatja a Szent Margit Rendelőintézet telephelyeinek megújítását, ebből tavaly mintegy 170 millió forint értékben érkeztek új orvosi gépek és orvostechnológiai eszközök.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Ugrólovak sérülésmentesen

    A World of Showjumpingon jelent meg egy érdekes cikk dr. Jan-Hein Swagemakers tanácsaival, aki 2009-től a német díjugratócsapat állatorvosa, FEI-állatorvos, saját klinikával is rendelkezik, emellett ló-kiropraktőr is. Arról beszélt, hogyan lehet elkerülni egy kis odafigyeléssel az amúgy nagyon gyakori, tipikusan az ugrólovakat veszélyeztető sérüléseket.

  • Gazdátlan marhák bolyonganak a Földközi tengeren

    Két szállítóhajó, fedélzetén több mint 2700 szarvasmarhával bolyong immár két hónapja a Földközi tengeren. A hajók Spanyolországból tartottak Törökországba, ahol megtagadták az állatok kirakodását a kéknyelv betegség gyanúja miatt. A későbbiekben Líbia is elutasította az állatok befogadását.

  • Országosan védett lápot is érintett a fonyódi nádastűz

    A Fonyód határában lévő berekben hétvégén leégett 127 hektárnyi nádas, amelynek 70-80 százaléka országosan is védett lápos - közölte Rozner György, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságához tartozó terület tájegységvezetője hétfőn az MTI megkeresésére.

Címkék

Legtöbbet megtekintett