Keressen minket

Kultúra

Virtuózok – Plácido Domingo és a kormány is támogatja a fiatal tehetségeket

Avatar

Közzétéve

Dátum:

Devich Gergely gordonkaművész nagybőgőn játszik a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsorban és tehetséggondozó programjában résztvevő fiatalok támogatásáról tartott sajtótájékoztatón a Pesti Vigadóban 2019. május 24-én. Szemben Plácido Domingo spanyol operaénekes és karmester, valamint Kásler Miklós, az emberi eroforrások minisztere. Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Plácido Domingo spanyol tenor és a magyar kormány is támogatja a fiatal klasszikus zenei tehetségek felfedezését és ápolását.

A Peller Mariann által útjára indított Virtuózok-mozgalmat a magyar kormány felkarolta, lehetővé tette a Virtuózok zenekar létrejöttét, támogatta és támogatni fogja a jövőben is – hangsúlyozta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató pénteki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A miniszter hozzátette: Plácido Domingo és társai a kezdeményezés mellé álltak, s olyan segítséget nyújtanak, mint amilyet a mozgalom megérdemel.
A kormány és a társadalom feladata ezen fiatal művészeket támogatni – mutatott rá Kásler Miklós.
A sajtótájékoztatón a miniszter elismerésben részesítette Balázs-Piri Soma tavalyi kategóriagyőztest és Boros Misit, az első széria nyertesét.

A spanyol tenor a Virtuózok-mozgalom különlegességét, egyediségét és kivételességét emelte ki, hiszen – mint mondta – a klasszikus zenét képviselő tehetségkutató valódi presztízst vívott ki magának, és szerte a világban a kezdeményezés nyomába lépnek.

A minisztérium, a Virtuózok és Plácido Domingo együttműködésének jelképeként a 20 éves Devich Benedek a Plácido and Marta Domingo Foundation-től egy nagybőgőt vehetett át, amelyet Rácz Barnabás készített.

Az eseményen további két Virtuózok-versenyzőnek Peller Mariann és Kásler Miklós egy-egy hangszert adott át.
Peller Mariann szerint a Virtuózok sikerének titka az, hogy magyarok vagyunk, a zenei képzés és oktatók fantasztikusak, az ország pedig zenei nagyhatalom.

Batta András, a Kis Virtuózok Alapítvány elnöke arról szólt, hogy a Virtuózok-mozgalom komplex dolog, nem csupán egy televízióműsor. Az oktatás, a tehetségek csiszolása az iskolákban történik, s ezt próbálja támogatni az alapítvány hangszerekkel, jó képzéssel, a karrierek elősegítésével.

Forrás: MTI

Tovább olvas
Facebook Pagelike Widget
  • Állati jó munkatársak

    A munkára fogható állatokat mindig is „alkalmazta” az emberiség, hiszen jóval olcsóbbak mint a kétlábú munkaerő, nem beszélnek vissza, sokszor az adott feladatban hatékonyabbak is az embernél és szakszervezetbe sem tömörülnek…

  • Kis Majorgazda tábort is indítanak

    A régmúlt háztáji gazdaságainak munkálatait is felidéző múzeumpedagógiai programot állított össze a Keszthelyi Majortörténeti Kiállítóhely. Horváth Zoltán, a létesítmény novemberben megbízott igazgatója lapunknak elmondta, hogy a közelmúltban végrehajtott fejlesztéseik mellett nagy érdeklődéssel kísért nyári táboraik is e program céljait szolgálják.

  • Egyre több magyar beruházás Szerbiában

    Magyarország az elmúlt években folyamatosan növelte a Nyugat-Balkánra irányuló exportját. Az elmúlt 10 évben a kétszeresére nőtt a kivitel, meghaladja az évi 2,5 milliárd eurót. Ezzel párhuzamosan a másfélszeresére nőtt a régióban végrehajtott magyar beruházások értéke, és már elérte az 1,5 milliárd eurót. Így a Nyugat-Balkán a magyar tőke kilencedik legfontosabb kihelyezési célpontja.

Címkék

Legtöbbet megtekintett